A Déli összekötő vasúti híd építkezéséről ismét látványos videót tett közzé a Duna Aszfalt.
Folyamatosan beszámolunk a Rákóczi híd (korábban Lágymányosi híd) közvetlen szomszédságában lévő Déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének folyamatairól, mely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) együttműkődésével épül.
A kivitelező Duna Aszfalt Zrt. munkatársai az újjáépülő hídnál a meglévő, két egyvágányos szerkezetet elbontják és három új egyvágányos szerkezetet építenek a helyére.
Az összesen 510 méter hosszú híd Duna feletti acélszerkezetének egyenként is impozáns méretű részeit a csepeli előszerelő területen készítik el.
Egy-egy elemnek a hídhoz szállítása és a helyére juttatása óriási figyelmet igyénel, több napig tart, és közel száz ember munkáját veszi igénybe. Így hónapokat kitölt az a munka, amivel az összes elem a helyére kerül a nagyberuházásban.
A kivitelező Duna Aszfalt nemrég a Facebookon publikálta a második elemhez kapcsolódó munkákról készült videót, melyet a Magyar Építők videósai készítettek.
Már a beüzemelésnél tart Szent György Egyetemi Oktató Kórház új tömbjének építésével a Fejér-B.Á.L. és az Épkar.
A Duna Aszfalt munkájával az új 2x2 sávos kelet-magyarországi út közel 30 kilométeres szakaszán a Tisza mellékfolyóját hamarosan átívelő átkelő munkája izgalmas szakasznál járt, amikor a most látható felvételek készültek. Videónk második részében pedig bemutatunk több, már álló hidat is, melyek szintén a beruházás részeként épülnek meg.