A közel 30 kilométeres négysávos út mellett négy különszintű csomópont is megépül, valamint egy híd a Kraszna-folyó felett.
Ahogy azt korábban is jeleztük, már a földmunkáknál tart az M49-es gyorsforgalmi út idén kezdődött fejlesztése a Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésében. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházását a videósaink is megörökítették, bemutatva az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti szakasz aktuális munkáit.
Az M49-es gyorsforgalmi út az M3-as autópálya és a Szatmárnémeti közeli csengeri határátkelőhely között teremt négysávos közlekedési kapcsolatot. Az útvonal első ütemben az M3-as autópályától Ököritófülpösig épül ki 28,15 kilométer hosszan: többek közt négy különszintű csomópont is megépül, valamint egy híd a Kraszna-folyó felett.
Folyik a vasszerelés, a beépítendő szerelvények elhelyezése, illetve az alaplemezszakaszok zsaluzása és betonozása, szükség esetén éjszakába nyúlóan.
Márkaépítés, CEO-elvárások, hallgatói vélemények az építőiparról – ütős témákkal foglalkozik idén is az építőipar marketingkommunikációs konferenciája. Az ÉVOSZ Média Tagozatának rendezvénye nemcsak szakmai konferencia, hanem közösségi találkozó is.