Az IT Services beruházása lesz a magyar építőipari cég új szervezeti egységének egyik első munkája.
A Jánosik és Társai Kft. építi át az IT Services Hungary Kft. (ITSH) pécsi irodáját - adta hírül az építőipari cég honlapja.
A magasépítés mellett épületüzemeltetéssel és takarítással is foglalkozó társaság arról számolt be, hogy a beruházás egyik részeként egy új épületrészt emelnek, ami négyemeletes lesz, szintenként 413 négyzetméterrel. Összesen csaknem 2500 négyzetmétert építenek be, a külső homlokzat mérete eléri az 1300 négyzetmétert.
A projekt másik része a már meglévő épület felújítása lesz. A hat hónapig tartó munkán mintegy félszáz ember, javarészt helyi vállakozó dolgozik majd.
A Jánosik a tavalyi év tapasztalatai alapján reagálva a piaci helyzetre létrehozta az építőipari 2-es üzletágát. Ennek az új szervezetnek az egyik első munkája lesz a pécsi építkezés. „A két építőipari üzletág munkáinak ez évre tervezett árbevétele összesen eléri a 4.5 milliárd forintot” – idézte a cég honlapja az ügyvezető-tulajdonos Jánosik Lajost.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a építőipar 2016-os visszaesését a takarítóágazata erősödésével ellensúlyozta a magyar cég, így megőrizte tízmilliárdos árbevételét. Idén az árbevétel tízszázalékos bővülésére számít a vállalat tulajdonosa.
A 2006-ban alakult IT Services Hungary a T-Systems International magyarországi leányvállalata, Pécsen kívül Budapesten, Debrecenben, és Szegeden is működtet szolgáltatóközpontot. A társaság jelenleg 572 embert foglalkoztat Pécsett. A vállalat egy tavaly végzett felmérés szerint az IT iparág iránt érdeklődő angol és német nyelvet beszélők körében a második levonzóbb munkáltató, tervei szerint további 300 új munkahelyet teremt Pécsett – írja a janosikkft.hu.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.