2024.03.28, Csütörtök
Tízszázalékos növekedésre számít a Jánosik
(fotó: janosikkft.hu)

Tízszázalékos növekedésre számít a Jánosik

magyarepitok.hu

2016.12.11. 09:43 - Hegedűs Gergely

Az építőipar visszaesését a takarítóágazata erősödésével ellensúlyozta idén a magyar cég, így megőrizte tízmilliárdos árbevételét.

Hirdetés

Az építőipari kivitelezéssel, épületüzemeltetéssel, takarítással és őrzés-védelemmel is foglalkozó Jánosik és Társai Kft. a honlapján közölte, hogy az év végi gyorsmérleg szerint az eredményessége eléri a 200 millió forintot, ennek 80 százalékát visszaforgatják majd a cég fejlesztésébe.

A vállalat nettó árbevétele 25 éves fennállása során tavaly érte el először a 10 milliárdos határt, idén szintén ezt az értéket fogják elkönyvelni a cég közleménye szerint. A miskolci gyökerű, jelenleg budapesti székhelyű társaság jövőre tízszázalékos bővülésre számít. Főként a takarítási és az építőipari kereslet növekedésére alapoz 2017-ben Jánosik Lajos tulajdonos, aki az idei évet sikeresnek ítélte meg.


Már másfélezer embert foglalkoztatnak

A vállalat évzáró elemzése sikerként könyveli el, hogy 2016-ban növelte lefedettségét az országban: számos megyében és a fővárosban végzett felújításokat, továbbá nemzeti parkokban és benzinkutaknál nyert különböző pályázatokat. A takarítási üzletágban piacvezető cég egy szlovákiai takarítási megbízatással történetében először kilépett az ország határain túlra.

Bár Miskolcon például  49 lakásos  lakóparkot épít saját beruházásban, a vállalat idén az építőiparban mérsékeltebben teljesített, ezt ellensúlyozta, hogy a takarító ágazata 18 százalékkal növelte forgalmát. A cég alkalmazotti létszáma jelentősen emelkedett az előző évihez képest, ez év végén már csaknem 1500 saját munkatársat alkalmaznak.

A Jánosik idén megnyerte a világ egyik legnagyobb építészeti versenyének közönségdíját, az Architizer A+ Awards díjat a galyatetői kilátó teljes felújításáért. Ugyancsak idei sikerként könyvelhették el a MagyarBrands díjat, a kiváló  üzleti márka kategóriában.

Iparági hírekJánosik és Társai Kft.

Hírlevél

Hirdetés