Teljes a program: 3400 milliárdnyi megegyezés született 23 várossal
(mapio.net)

Teljes a program: 3400 milliárdnyi megegyezés született 23 várossal

mti

2017.05.27. 10:09

Utolsóként Hódmezővásárhely kötött fejlesztési megállapodást a kormánnyal: bővülő ipari park, megújuló középiskolák, 117 kilométernyi kerékpárút és új naperőmű park lesz az eredménye.

Orbán Viktor miniszterelnök Hódmezővásárhelyen aláírta a megállapodást a Modern városok program keretében a város polgármesterével, Almási Istvánnal.

A megállapodás az alábbi nyolc területre irányzott elő fejlesztéseket.

  • Száz hektárral bővítik a város ipari parkját, az ehhez szükséges területet az állam vásárolja meg. Emellett támogatást kapnak azok a feldolgozóipari vállalkozások, melyek Hódmezővásárhelyen tervezik fejleszteni kapacitásaikat.
  • Tárgyalások kezdődnek egy nagyméretű naperőmű-park létesítéséről állami beruházásban.
  • Új könyvtár és tudásközpont építenek 4 milliárd forintos beruházással, és ugyanekkora összegből felújítják több középiskola és egy kollégium épületét.
  • Megbeszélések indulnak arról, hogy miként kapcsolódhat be a város az agrár felsőoktatás rendszerének vérkeringésébe. A miniszterelnök elmondta, amennyiben a következő választáson is bizalmat kap a kormány, átszervezéseket hajtanak végre ezen a területen.
  • Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen történhet meg egy tízemeletes ház visszabontása, ha erről a lakókkal meg lehet állapodni.
  • Megállapodás született a város térségében 117 kilométer hosszúságú turisztikai célú külterületi kerékpárút-rendszer építéséről.
  • Döntöttek a hódmezővásárhelyi laktanya infrastrukturális fejlesztéséről, valamint egy új honvéd középiskola és kollégium létrehozásáról és arról, megvizsgálják miként kaphat a városban működő kórház honvéd kórházi minősítést.
  • A miniszterelnök a megállapodás részleteit ismertetve azt is kifejtette, a kormány támogatja a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train építését. „A beruházást azonban ésszerű áron kell megvalósítani, és megvizsgálni, hogy a nemzetpolitikai célokkal egyezően miként lehet a vonalat meghosszabbítani Szabadkáig” – mondta a kormányfő. Hozzátette, az ezzel kapcsolatos részben technikai, részben határrendészeti kérdésekről megkezdik a tárgyalást a szerb kormánnyal.


A városok után a falvak kaphatnak átfogó fejlesztési programot

A most született hódmezővásárhelyi szerződés az utolsó állomása a Modern városok programnak. A program keretében összesen 3400 milliárd forint értékben kötöttek megállapodást 23 várossal. A kormányfő a programot összefoglalva hangsúlyozta, a megállapodások alapját az önkormányzatok adósságkonszolidációja jelentette, az összes települést illetően 1369 milliárd forintnyi adósságot vettek le az önkormányzatok válláról.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a nagyobb városokkal folytatott egyeztetésekkel párhuzamosan tárgyalások folytak a megyei közgyűlésekkel a kis és közepes városok fejlesztéséről. „Emellett azonban szükség lesz egy, a falvakat érintő a munkahelyteremtést, a szolgáltatások fejlesztését, az otthonteremtést segítő programra is” – fogalmazott a miniszterelnök.

HódmezővásárhelyModern városok program