Átfogó programot dolgoznak ki a campus megújítására, ahol közösségi terek, energetikai korszerűsítések és tetőfelújítások is várnak az egyetem műszaki vezetésére.
Mikó Zoltánnal, a BME műszaki igazgatójával készített interjút a bme.hu, aki a közeljövő kampuszfejlesztéseiről tájékoztatta az egyetemi lapot.
Amint a műszaki igazgató elmondta: négy kihívás azonosítható a többszáz éves campus épületállományának korszerűsítésében:
Részben ezekből a problémakörökből következik, hogy milyen jelentősebb beruházásokat kell elvégezni az egyetemen a következő években.
Szükség lesz az I épület hűtés-fűtési rendszerének cseréjére, mert bár az épület nem régi, a technológia elavult, nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak.
Nem várhat tovább a Vásárhelyi Pál Kollégium külső-belső felújítása. Ez a külső szigeteléssel kezdődik, aztán napelemek kerülnek a tetőre, három éves távlatban pedig a teljes belső felújítás is megtörténhet.
Küszöbön áll az R épület hallgatói kiszolgáló ügyfélterének átalakítása is, illetve több épület esetében sürgető a teljes tetőfelújítás – ilyen az R, a T és a H épület, valamint a Bercsényi Kollégium. Napirenden van a Kf76 előadó, valamint az ST épület földszinti előadójának korszerűsítése, illetve bejáratának akadálymentesítése, az MG MM csarnok felújítása a hallgatói versenycsapatoknak való átadás előtt, továbbá napelemrendszerek bővítése, különböző terek megújítása – sorolta Mikó Zoltán.
„Elindult a kampuszfejlesztési program előkészítése, jelenleg annak első szakaszában járunk, melynek során a későbbi tervezést megalapozó szakmai, oktatási és közösségi igények feltárása zajlik” – ismertette az igazgató.
A BME2032 stratégiaalkotó munkához is kapcsolódó kampuszfejlesztésnek ahhoz kell igazodnia, hogy milyen tanulási, kutatási és közösségi terek szolgálják majd a legjobban a jövő Műegyetemét, hiszen az, hogy inkább nagy előadókra vagy kisebb, rugalmasan használható termekre van-e szükség, szorosan összefügg az egyetem stratégiai céljaival és a változó oktatási koncepciókkal.
Ugyanígy újra kell értelmezni a közösségi terek szerepét is, mert a hallgatói és munkatársi igények ma már jelentősen eltérnek a korábbi évtizedek gyakorlatától. A stratégiaalkotási és tervezési folyamat eredménye alapozza majd meg a kampuszfejlesztési program következő, beruházási szakaszait.
Megnyílt a jelentkezés a mérnökhallgatók egyik legnépszerűbb szakmai eseményére. A Duna Group háromnapos programján idén a Mohácsi Duna-híd, az építőipar legújabb technológiái, valamint a vállalatcsoport egyre erősebb nemzetközi jelenléte kerül fókuszba.
A 10. Ingatlan Regattát megelőző szakmai konferencián számos, az ingatlanpiacot irányító szereplő elemezte a közeljövőről kialakuló képet. Olvassák el képes és szöveges beszámolónkat.