A Tolna megyei horgásztó környékén új kirándulóközpont, családi piknikrét és játszótér épül, valamint felújítják a Várhegy-kilátóhoz vezető ösvényt is.
Megújul a Szekszárdtól nyugatra, Kakasdnál található sötétvölgyi horgásztó környezete. A Gemenc Zrt. erdőgazdaság közleménye szerint a 12,5 hektáros tó mellett, a korábbi fabarakk helyén 2018 nyarára egy 120 négyzetméteres, többfunkciós fogadóépület készül, ahol vendéglátóhely, horgászcikkeket árusító bolt, kerékpárjavító műhely várja majd a látogatókat, illetve itt alakítják ki a halőr és az erdészet irodáját is.
A tó délkeleti sarkánál lévő ligetben családi összejövetelekre, piknikezésre, beszélgetésre alkalmas parkot alakítanak ki szabadtéri tűzrakó helyekkel, padokkal, asztalokkal. Ugyanitt egy süllőfészek elnevezésű, egyedi játszóteret is terveznek, amelynek a tematikáját a tóban mesterségesen elhelyezett halbölcsők sugallták. Fő eleme egy látszólag rendezetlen, valójában gondosan megtervezett, egymásba gabalyodó fatörzsekből, rudakból álló mászóka, amely az igazi famászáshoz hasonló élményt kínál.
Megújul a Várhegy-kilátóhoz vezető ösvény is, ahol pihenőhelyeket építenek ki a tó körüli gyalogút mellett, a szigetre pedig fahidakon sétálhatnak majd be a kirándulók.
A horgászok, kerékpáros és bakancsos turisták által kedvelt hely az 502 hektáros sötétvölgyi erdő mellett fekszik, amely 1975 óta helyi jelentőségű természetvédelmi terület. Az erdő különlegessége a 170 éves cseres-tölgyes társulás, amely Tolna megye egyik legidősebb erdeje, illetve az itt fészkelő védett madarak, többek között a csuszka, a fekete harkály, a békászósas és a fekete gólya.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.