A 3,5 milliárdos beruházásban a Tisza-híd konzolos kiegészítést kap, és két kisebb új híd is épül Tiszafüred és Poroszló között.
A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, ezzel megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között.
A kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a tiszafüredi Decathlon tavi napokon közölte a hírt az MTI-vel. Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.
A tervek már elkészültek
A politikus tájékoztatása szerint a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között. „A városvezetés gondos előrelátásának köszönhetően már kész tervek vannak a kerékpárút megépítésére, a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás” - tette hozzá Révész Máriusz.
A legforgalmasabb szakasz maradt a végére
A Tisza-tó körül jelenleg Poroszló, Sarud, Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős és Tiszafüred társégében a töltésen futó jó minőségű aszfaltozott bicikliút van, ez a teljes kör mintegy 80 százalékát fedi le. A hiányzó szakaszon Tiszafüred és Poroszló között a 33-as úton jelentős autós és kamionos forgalom zajlik.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány határozatban tette kiemelt beruházássá a legfontosabb kerékpárutas beruházásokat, ezek közé a Tisza-tót érintő projekt is bekerült.
Idén összesen 632 ezer négyzetméteren végeznek burkolatfelújítást az MKIF által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton.
Ősszel indulnak a Budai fonódó villamos II. ütemének építését előkészítő munkái. A mintegy 2,8 kilométer hosszú új, kétvágányú villamospálya megvalósítása több évre meghatározza majd a budai Duna-part közlekedését: a munkák a Pázmány Péter sétányt, az alsó rakpartot, valamint a Műegyetem előtti térséget is érintik, miközben a kivitelezést a Dombóvári úton a Déli körvasút beruházásával is össze kell hangolni.