Közel 3 milliárd forintból fejlődhetnek a tankerület oktatási intézményei, a Petőfi Sándor Kollégium felújítása pedig már el is készült.
Csaknem hárommilliárd forintos iskolafejlesztés indul a mohácsi tankerületben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program (EFOP) keretéből - jelentette be Käszné Lebő Zsuzsanna, a város tankerületi központjának igazgatója kedden.
Az igazgató a mohácsi Petőfi Sándor Kollégium fejlesztési projektjének záró rendezvényén közölte: 2 milliárd 850 millió forintos támogatást nyertek a tankerülethez tartozó iskolák épületeinek felújítására, bővítésére, korszerűsítésére.
A tankerületi igazgató a Petőfi Sándor Kollégiumon befejezett mintegy 130 millió forintos épületenergetikai munkálatokra térve jelezte: az épület új homlokzati és lábazati hőszigetelést kapott, korszerű műanyag nyílászárókat, illetve 80 napelemet szereltek fel. A beruházásnak köszönhetően a fűtési költség várhatóan a felére csökken.
Szekó József mohácsi polgármester az elmúlt 20 év iskolafejlesztéseit is felidézve arról beszélt, hogy a EFOP-fejlesztéseknek köszönhetően a Duna-parti város oktatási intézményei két éven belül jó műszaki állapotban lesznek. Hargitai János Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos megemlítette, hogy hasonló léptékű fejlesztések lesznek Villányban, Pécsváradon, Mecseknádasdon és Hidason is.
Sopronban felújíthatják a városi gyűjtőutakat. A beruházás keretében 23 utcában, összesen mintegy 7991 méter hosszon valósulhat meg útburkolat-felújítás és állapotjavítás.
Kazincbarcika városa az elmúlt években nagyszabású fejlesztési programba kezdett, hogy korszerű, közösségformáló tereket hozzon létre a helyiek és a környékbeliek számára. Ennek egyik legfontosabb eleme a Kazincbarcikai Vízi Komplexum megújítása volt, amely mára a város egyik legmodernebb és leglátogatottabb sportlétesítményévé vált.