A KÉSZ kivitelezésében létrejövő fejlesztés 5-6 millió fővel növeli az éves utasforgalmat.
Elkészült a budapesti Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljához tartozó utasmóló, ami már szerdától megkezdte a repülős utasforgalom bonyolítását – derült ki az MTI híréből. A KÉSZ Építő Zrt. kivitelezésében folyó munkálatok két hónappal korábban befejeződtek a vártnál, az épületet fokozatosan adják át. A több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnok első beszállókapuját elsőként a Wizz Air asztanai járatának utasai vehették igénybe.
Az utasmólóhóz a teljes kiépülése után egyszerre három, úgynevezett szélestörzsű, interkontinentális utasszállító és négy keskenytörzsű, közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép, amelyek elérését esetenként buszos beszállítókkal egészítenek ki. A mintegy 8 milliárd forintos fejlesztéseknek köszönhetően 5-6 millió fővel növekedik a budapesti repülőtér éves utasforgalmi kapacitása.
A 2B terminálhoz kapcsolódó utasmóló megépítése az egyik legfontosabb része a Budapest Airport 50 milliárd forintos BUD 2020 elnevezésű, 2020 végéig megvalósuló repülőtér-fejlesztési tervének. A beruházás-sorozat részeként 2,3 kilométer hosszban megújították az egyes futópálya betonfelületét, az 1-es Terminál mellett új logisztikai bázis épült a DHL és a TNT Express számára, továbbá ezer férőhellyel bővültek a parkolók, és átadtak egy új repülőtéri szállodát is.
„A korszerű építési technológiának köszönhetően egy minden jegyében funkcionális, a légiközlekedés igényeinek változását is jól követő épületet sikerült megalkotni, amely elsősorban használhatóságával és nem hivalkodó megoldásaival nyerheti el az utazóközönség tetszését”
– nyilatkozta Stephan Schattney, a Budapest Airport Zrt. repülőtér-fejlesztési igazgatója.
A projekt részeként még idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2-es Terminál közelében, a vecsési oldalon, decemberben pedig egy új, hatszintes parkolóház építési munkáihoz látnak hozzá.
Átfogó programot dolgoznak ki a campus megújítására, ahol közösségi terek, energetikai korszerűsítések és tetőfelújítások is várnak az egyetem műszaki vezetésére.
2026. július 20-án a Kőbányai testületi ülés 14 tagjából 12-en támogatták azt a kerületi lakásfejlesztési előterjesztést, amire a X. kerületben cirka 30 éve készülnek.