2015 szeptemberében elindult a www.magyarepitok.hu építőipart támogató hírportál, míg 2017 júliusában - a hírportál nyomdokain - létrejött a Magyar Építők negyedéves nyomtatott magazin. 2018. október 20-án szombaton 17.35-kor pedig az Echo Televízióval közösen útjára indítjuk a havonta jelentkező televíziós magazinunkat!
A Regon Média Zrt. sajtóközleménye
A hazai építőipar tevékenységét bemutató on-line, print és immár televíziós kiadványainkkal egy hiánypótló szemléletet teremtünk meg a magyar médiában. A televíziós műsorunk szellemisége ugyanis a három évvel ezelőtt elindított magyarepitok.hu híroldalhoz és a másfél éve működő, Magyar Építők nevű nyomtatott magazinhoz igazodik. Mindkét sajtótermékünket ugyanaz a gondolatiság hatja át: tényszerűen, mégis közérthetően és érdekesen tálaljuk az ágazat értékeit. Eközben a hiányosságait is feltárjuk építő céllal, a lehetséges megoldásokat is bemutatva.
Az építőipari tévéműsorral igyekszünk túllépni az ágazat határain, a mérnöki szemlélet helyett sokkal inkább újságírói szemmel közeledünk egy-egy izgalmas projekthez.
Célunk, hogy az építőipart lesajnáló közhangulatot átfordítsuk egy kedvező megítélésbe, mert azt gondoljuk, hogy ha valamit, akkor az építőiparban közreműködők elképesztő teljesítményét meg kell mutatni minden létező média felületen.
Ennek érdekében bemutatjuk az ágazat alulértékelt, félremagyarázott vagy sokszor meg sem említett eredményeit.
Több jel is arra utal, hogy a hazai építőiparnak mind az önbecsülése, mind a külső megítélése javult a három éve zajló munkánknak köszönhetően. Erre a munkára igyekszünk most rátenni egy lapáttal, a képernyőn is érvényesítve a szlogenünket: „Mi az építőipart építjük!”
A Magyar Építők szerkesztősége
2026. szeptember 15-én a Szolnoki Törvényszéken zajlott le annak a pernek az első tárgyalási napja, amelyben felperesként a Szolnoki Tiszaliget fürdőt kivitelező konzorcium társaságai végszámlájuk kifizetését követelik az alperes Szolnok Város Önkormányzatától.
Építőipari, gazdasági, történelmi és szervezetfejlesztési szempontból is rendkívül érdekes minden egyes részlet, amit a 30 éves, számos ágazatban sikeres Mento Csoportról a két tulajdonos megosztott velünk. A legizgalmasabb, legértékesebb üzeneteket talán mégis a folyamatok mögötti cégfilozófiáról és lelki tényezőkről fogalmazta meg Hercsik István és Hercsik Dávid, akik egyaránt saját gyermekükként tekintenek a vállalatcsoportra.