Nyáron megkezdődik a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése.
A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be az MTI-nek, hogy Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését. A Tanácsot kormány és a Fővárosi Önkormányzat tavaly novemberben hozta létre a fővárost érintő ügyek intézésére.
Februárban a főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 milliárd forintot biztosított a fővárosi költségvetésben.
Ezt követően a nettó 2,899 milliárd forint értékű tervezői keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése. A beruházó BKK a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Kft. konzorciumával kötött szerződést a projekt megtervezésére 2018 őszén.
A napokban megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák
A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet - áll a közleményben.
Ahogy azt korábban megírtuk, a beruházás során a jelenleg Kispest és Újpest között húzódó metróvonalat északi irányba egészen Káposztásmegyerig nyújtják meg. Ennek során többek közt létre jön négy új közbenső metróállomás, többek közt a váci vasútvonalon fekvő Rákospalota-Újpest vasútállomásnál is kiépül egy metrómegálló.
A 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota szomszédságában, ahol egy vasúti megálló is létrejön a váci vonalon. Itt egy intermodális csomópont épül ki, mely összekapcsolja a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút, a helyi buszok állomásait.
A beruházás mindezek mellett magában foglalja a Megyeri út külön szintű átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros átvezetéssel vezeti át a forgalmat a vasút túloldalára, ahol a Dunakeszi út található.
A SWIETELSKY Magyarország több mint három évtizede építi és formálja hazánk infrastruktúráját. A vállalat út-és magasépítési beruházásai mellett kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és vízépítési feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek megvalósítására. Interjúnkban a szakterületek szakértőivel, felelős vezetőivel beszélgettünk.
Az ÉVOSZ Média Tagozata 2023 után ismét felmérte az építőipari vállalkozások kommunikációs gyakorlatát. A felmérésben nagyrészt közepes és nagy vállalatok vettek részt. Idén a kérdőív kitért a HR-el való együttműködésre, a versenytársfigyelésre, valamint a vállalatok közötti (B2B) és a lakossági (B2C) kommunikációra is.