A ZÁÉV és a Magyar Építő munkájával újjáélesztették Kaposvár kulturális jelképét.
Hétfő este hivatalosan átadták a Csiky Gergely Színház restaurált és kibővített épületét, melynek munkálatait 9,5 milliárd forintból végezte el a ZÁÉV Zrt. és Magyar Építő Zrt. A teljesen megújult és átépített kaposvári színház 9 ezer négyzetméteren immár három játszóhellyel rendelkezik – a nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme pedig 50 néző befogadására alkalmas.
A Kaposvár jelképének számító Csiky Gergely Színház épülete Magyar Ede és Stahl József tervei alapján készült 1911-ben, benne 1955-től működik állandó társulat. Az ingatlant 1965-ben kibővítették, az 1980-as évek végén felújították, egészen mostanáig azonban jelentős átalakítást nem végeztek rajta, modernizációja esedékessé vált. Miután most elkészült A színház társulata két, az Együd Árpád Kulturális Központban töltött évad után térhet vissza állandó játszóhelyére.
Az épület különlegessége a
világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon kevés helyen alkalmazott színpadtechnika.
Az épület felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé. Mindez a minden igényt kielégítő, költséghatékonyan üzemeltethető világítás- és hangtechnikával együtt jelentősen növeli az előadások nyújtotta élményt.
Az átadón Fülöp Péter helyettes államtitkár az Orbán Viktor kormányfő jelenlétében megtartott eseményen hangsúlyozta: a teátrum célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését is.
A BuildEXT kimondott célja a diplomapályázattal, hogy a hazai iparág digitalizációja már az egyetemi évek alatt kézzelfogható valósággá váljon.
Velence közelében dolgozik az MKIF Zrt., az előkészítő munkálatok gyakorlatilag már el is kezdődtek.