A Swietelsky Kft. szakembereinek ugyanúgy kell érteniük a ’70-es években kiépített középfeszültségű kábelekhez, mint a metró önvezérlő automatizált hálózatához, hogy elő tudják készíteni a középső szakasz felújítását.
Március elején vonulhat fel az első két állomáson: az Arany János utcánál és a Ferenciek terénél az M3-as középső szakaszán a megállókat felújító Swietelsky Kft. Számos munkát végeznek el, melyekről állomásonként külön cikkben számolunk be, illetve egy-egy érdekesebb, vagy fontosabb területről, illetve alprojektről is fogunk cikkekkel jelentkezni.
Most egy olyan feladatról informálta lapunkat Kocsis Zsolt, a Swietelsky Kft. installációs főmérnöke, mely már az építkezés megkezdésének is előfeltétele, miközben a kivitelezés alatt is kulcsfontosságú. A metró középső szakaszának felújítása közben
több mint 30, zömében gyengeáramú rendszer kábeleit be kell azonosítani, majd az építkezés közben biztosítani kell egyes kiemelt fontosságú rendszerek által nyújtott szolgáltatások zavartalanságát.
A metró elektromos rendszerei egy rendkívül összetett hálózatot tesznek ki. Ennek a mintegy 40 éve befejezett építkezés során lefektetett részei ugyanúgy mindmáig használatban vannak, mint az a modern háttérinfrastuktúra, ami a hármas metró automatizált irányításáért felel.
Nem közismert, de a vonatokat ezen a vonalon egy többszörösen biztosított, de még nem digitalizált program állítja meg és indítja el, a fülkében egy segédvezető ül, azért, hogy minél nagyobb biztonságban haladhasson a szerelvény.
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztett hálózatokról nincs egy teljes, összesített terv, mindegyiknek külön van a dokumentációja (az is előfordul, hogy már nem állnak rendelkezésre). Egy-egy hibás kábelt nem mindig bontottak vissza, gyakran az új kábel mellett a helyén maradt (de az új kábel nem is feltétlen ugyanazon az nyomvonalon halad, mint a régi).
A metróállomásokon tehát teljesen különböző rendszereken kell egyszerre dolgozni:
Ezeket a rendszereket tárják fel a BKV Zrt.-vel, a vasúti síneket felújító Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel és további más szolgáltatókkal együttműködve a Swietelsky Kft. munkavállalói. A kábelek gyakran eltűnnek a hétköznapi életből is ismert csomókban, vagy akár a fal mögött, azonosítóik az évek során gyakran elkoptak és akad közöttük zárlatos is (nem használt), tehát az óvatosság elsődleges szempont.
Azt sem lehet elfelejteni a munka közben, hogy a metrónak van egy polgári védelmi funkciója. Ezeket a rendszereket is mindmáig karbantartották, működőképesek, azonban a most lezajló beruházás nem érinti őket.
Miután a kábeleket beazonosították, az lesz a feladat, hogy azon rendszereket, melyek szükségesek az északi szakasz szerelvényeinek reggeli és esti átközlekedéséhez működtessék, amíg vágányzár lesz a középső szakaszon. Ezért is kezdik el a munkát már jóval azelőtt, hogy erre novemberben sor kerül majd és tárják fel a Budapest alatt futó hálózat pontos rendszerét.
A korábban tervezett 6,7 százalékos zöldterületet több mint 20 százalékra növelik.
Elült a munkazaj nagypéntek előtt egy héttel, és a helyét a gyermeki kacaj és baráti beszélgetések moraja vette át a SZABADICS Cégcsoport nagykanizsai irodaházában és annak udvarában. Húsvétváró programra invitálta a vállalat a munkatársait és azok családtagjait.