A magyarepitok.hu videósai is bepillanthattak a Kis-Balaton Építő Tábor egy napjába.
A Szabadics Zrt. közösségi oldalán osztotta meg a magyarepitok.hu audiovizuális beszámolóját a Kis-Balaton Építő Tábor egy napjáról. A tábor egyedülálló összefogás eredményével valósult meg immáron ötödik alkalommal. Tematikájában sem mindennapi, a fiatalok komoly munkát végeznek a természetben, a környezetért.
A Holnapocska Táborban otthonra lelő Kis-Balaton Építő Tábor a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány közös szervezésében jöhet létre évről-évre.
A Szabadics Zrt. a társadalmi felelősségvállalás jegyében több mint egy évtizede fordítja figyelmét gyermekjóléti, gyermekegészségügyi célok felé. 2019-ben hozták létre a Szabadics a Gyermekekért Alapítványt, melynek zászlóshajója az Építő Tábor.
Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke a videóban hangsúlyozta, a tábor tematikájában az építő és a munka jelleg mellett elsősorban az élményszerzésre, a természet megismerésére koncentrál, növelve a gyermekek elköteleződését a természeti értékek iránt.
A videó megtekinthető ide kattintva:
A projekt részeként megújulnak a területen található műemlékek, köztük a különleges Műromok, valamint a közeli Várkanyarban álló Nepomuki Szent János híd és szobor is.
Bár sokat tettek érte, a hazai épületgépészet még ma sem kapja meg az iparágban mérhető súlyához méltó elismertséget és képviseletet; azonban most új lendületet kaphat az ÉVOSZ-ban létrejött tagozat által. Prof. Dr. Barótfi Istvánnal, az ÉVOSZ Épületgépész Tagozatának ügyvezetőjével beszélgettünk.