Az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések a korábbi növekvő tendenciához képest 2022-ben már stagnálást mutattak az előző évhez viszonyítva.
Továbbra is jelentős a verseny a magyar közbeszerzésekben, tavaly 4590 milliárd forint összértékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ami megközelítően 370 milliárd forinttal haladja meg a 2021-re vonatkozó adatokat - közölte a Közbeszerzési Hatóság január 12-én.
A közleményben hangsúlyozták, a lefolytatott közbeszerzési eljárások összértéke minden eddigi rekordot megdöntött 2022-ben, az ajánlatok átlagos száma 6,6 volt.
A beszerzési tárgyak megoszlását tekintve
2022-ben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az építési beruházás bizonyult a legjelentősebb kategóriának, a közbeszerzési eljárások 37,7 százalékát, értékének pedig 58,9 százalékát tették ki.
A tavalyi eljárások számának 32,8 százalékát, értékének 20 százalékát az árubeszerzések alkották, további 29,5 százalékát, érték szerint 21,1 százalékát a szolgáltatás-megrendelések jelentették, hasonlóan a 2021. évihez - ismertetik a közleményben.
Megjegyezték, hogy az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések a korábbi növekvő tendenciához képest 2022-ben már stagnálást mutattak az előző évhez viszonyítva, mind az eljárások számát, mind pedig az értékét tekintve.
A Közbeszerzési Hatóság a korábbi években mért adatokat meghaladva, 2022-ben 28 704 hirdetményt dolgozott fel, emellett rekordszámban, 27 928 alkalommal adott ki hiánypótlási felhívást.
Részletezik, hogy 2022-ben minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 84-et a kis- és középvállalkozások (kkv) nyertek, ami megközelítően ugyanannyi, mint a korábbi évben. Ezek összértéke elérte a 2301 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy
minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 50 forintot a kkv-k vittek.
A közleményben kitértek arra, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos (HNT) eljárások száma évek óta egyre kevesebb, 2022-ben a megindított HNT-k darabszáma 208 volt, szemben a 2021. évi 260 eljárással.
Csökkenő tendenciát mutatott 2022-ben az egyajánlatos szerződések száma a nemzeti- és az uniós eljárásrendben is.
Tavaly átlagosan 6,6 ajánlat jutott egy közbeszerzési eljárásra, azaz 1 eljárás esetén mintegy 7 ajánlatból kell kiválasztani a legjobbat.
Ez a szám évek óta ilyen magas, és továbbra is meghaladja az elmúlt 11 év átlagát - tájékoztatott a Közbeszerzési Hatóság.
Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a közleményben hangsúlyozta, a bizonytalanná váló nemzetközi és hazai gazdasági környezet ellenére a tavalyi évben erős maradt a közbeszerzési piac. Ez kiemelt jelentőségű a nemzetgazdaság teljesítményét tekintve, hiszen így a magyar gazdaságba, a magyar cégekhez több ezer milliárd forintnyi megbízás áramlott, ami erős támaszt jelent ezekben a viharos időkben.
Továbbra is jelentős a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások szerepe a közbeszerzésekben, ezek a cégek rengeteg magyar család számára biztosítják a megélhetést - hívta fel a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A Hősök terének monumentális központi figuráját először veszik le 36 méter magas díszoszlopáról, amelyhez Layher állványzatot vontak Gábriel köré.