Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Szabadics Zrt. karácsonyi gyermekrajzpályázatát.
A gyermekek nem azt rajzolják, amit tudnak, sokkal inkább azt, amit éreznek – így idén is gyermeki jókedvvel töltötték meg szebbnél szebb alkotások a Szabadics Zrt. nagykanizsai irodaházát, ahol december 8-án, ünnepélyes díjátadó keretében adták át a munkavállalók gyermekeinek meghirdetett rajzpályázat díjait.
Az egyik legjobb fejlesztő foglalkozás a gyerekek számára a rajzolás, hiszen számos, bizonyítottan pozitív hatása van a fejlődésre: fejleszti a gyerekek koncentrációját, megfigyelési képességét, majd később szépírását és szövegértését is. A különböző technikák elsajátítása ráadásul hatalmas sikerélményt és önbizalmat ad számukra. A festés és rajzolás segít megalapozni a nyitott gondolkodást, fejleszti a gyerekek kreativitását, segíti az önkifejezés különböző módjainak megismerését és elsajátítását, valamint hozzájárul az élmények feldolgozásához és a feszültségoldáshoz is.
Munkatársak gyermekei körében hirdette meg rajzpályázatát a vállalat, ahol óvodás, alsó- és felső tagozatos korcsoportokban jelentkezhettek az érdeklődők. Idén a „Télapó gyere már” témában várták a pályaműveket, amire 38 kisgyerek jelentkezett.
A felhívás megmozgatta a Szabadics cégcsoportot, hiszen nemcsak a hazai kollégák gyermekeitől, hanem a vállalat horvátországi telephelyéről is érkezett alkotás a pályázatra. Az idei évben a díjátadó végére a Télapó is megérkezett a gyerekekhez, aki ajándékcsomagokkal lepte meg őket, a gyermekek pedig hangos énekléssel és versmondással köszönték meg az ajándékot.
A színes ceruzával, zsírkrétával készített vagy festett pályaműveket anonim módon a vállalat hat – különböző korú és nemű – dolgozója zsűrizte. Minden kategóriában 3-3 nyertest hirdettek, illetve a beérkezett pályaművekből a Szabadics Zrt. Facebook oldalán indított szavazás alapján a legtöbb like-ot elérő mű egy külön közönségdíjban is részesült.
December 8-án, a Szabadics Zrt. nagykanizsai székházában várták az összes pályázót díjátadó ünnepségre, ahonnan most sem távozott senki üres kézzel, hiszem minden pályázó oklevelet és egy kis ajándékot is kapott. Szabadics Roland operatív igazgató adta át az elismeréseket.
A Szabadics számára kiemelten fontos a családias légkör fenntartása, hiszen így is kezdődött a vállalat története: családi vállalkozásként indult 34 évvel ezelőtt. A pár fős Zala megyei cégből mára közel 250 főt foglalkoztató, itthon és külföldön egyaránt tevékenykedő, többmilliárdos árbevételű nagyvállalat lett, de az alapértékek megtartását továbbra is prioritásként kezelik: rajzpályázatuk is fontos eszköze annak, hogy ezt a családbarát és otthonos légkört fenntartsák, sőt, tovább erősítsék.
38 gyermek nyújtott be rajzot, amelyek közül tíz részesült elismerésben. 2023-ban ajándékutalványt, Mikulás-csomagot és McDonald’s utalványt kaptak a gyerekek.
Óvodás kategória:
1. helyezett: Tálosi-Fodor Szofi
2. helyezett: Kustor Bence
3. helyezett: David Rodjak
Alsótagozatos iskolás kategória:
1. helyezett: László Dóra
2. helyezett: Kádár Dorottya
3. helyezett: Szijártó Szofi
Felsőtagozatos iskolás kategória:
1. helyezett: Pánczél Luca Anna
2. helyezett: Szente Borbála
3. helyezett: Szijártó Zsombor
Közönségdíjas:
Horváth Natasa - óvodás kategória
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. kivitelezésében megvalósult Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia számtalan funkciót képes betölteni világszínvonalon.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.