Hatezer négyzetméteres raktárcsarnokot épít közel egymilliárd forintos zöld mezős beruházás keretében a Trans-Sped Cégcsoport a Tatabánya-Környe Ipari Parkban - jelentették be egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Tatabányán.
Erős István operatív ügyvezető igazgató elmondta, hogy az új logisztikai központ, amelynek területe szükség esetén többszörösére is bővíthető, az AGC Glass Hungary Kft. autóablaküveg-gyár raktárigényét szolgálja ki.
Papp Zoltán, az AGC Glass ügyvezető igazgatója hozzátette: a cég legfontosabb alapanyagát, a síküveget eddig Csehországban raktározták, és onnan szállították Tatabányára. Az új csarnok megépítésével hatról 1-3 napra csökken a szállítási idő.
A sajtó nyilvánossága előtt a két cég vezetői 5+3 évre szóló, 2 milliárd forintos raktározási és szolgáltatási szerződést írtak alá. Az új raktárcsarnok a tervek szerint 2016 decemberében készül el.
A debreceni székhelyű Trans-Sped Cégcsoport 1990 óta van jelen a logisztikai piacon. Országos irodahálózattal, 170 ezer négyzetmétert meghaladó raktárkapacitással, hétszáz dolgozóval és száznál több közúti gépjárművel áll a megbízók rendelkezésére.
Az AGC Glass Hungary Kft. autóipari beszállítóként személygépkocsikhoz gyárt oldal és hátsó üveget, valamint napfénytetőt a világ legnagyobb autógyárai számára. Termékeik 93 százalékát exportálják, a többi a győri Audihoz, a kecskeméti Mercedeshez és az esztergomi Suzukihoz kerül.
mti
fotó: iph.hu
Valódi, bejárható kertként, inspirációs térként és szakmai tudásközpontként is működik majd a Leier győri mintakertje, amely új megközelítést hoz a hazai kertépítésbe.
Az esemény üzenete egyértelmű: az építőipar nem kerülheti meg többé a bizalomra épülő kommunikációt, a stratégiai marketinget, a belső erőforrásokra építő employer brandinget és a tudatosan felépített társadalmi szerepvállalást. A vállalatok és a fiatal generációk közötti kapcsolat kulcsa pedig az átláthatóság, a hitelesség és a valódi párbeszéd.