Több építkezésen használja egyszerre a Leier Hungária Kft. előregyártott, rendszerszintű megoldásait az IKO INVEST HUNGARY Kft.
A Biatorbágy nyugati határán épülő Szarvasugrás lakópark, a város központi útján, az Ybl sétányon készülő Ybl Ház „B” épülete, valamint a központban kivitelezés alatt álló Szolgáltatóház egyszerre épül. A három projekt párhuzamos kivitelezését gondos tervezés és szoros együttműködés kíséri, amelynek során kihasználják a Leier előregyártásban, kiszállításban és ütemezésben nyújtott precizitását.
A Pest és Fejér vármegye határán található Biatorbágy zöld peremterületén épülnek a Szarvasugrás lakópark teremgarázzsal ellátott, ötemeletes épületei a Leier Hungária Kft. komplex előregyártott megoldásaival. Az egyenként 2200 négyzetméter hasznos alapterületű, 40-40 lakást kínáló épületek közül már az 5. ütemet kivitelezik, amelyben Leier klímafödémek és hatékony hőszivattyúrendszer segíti a kiemelkedő energiahatékonyságot.
Ezzel párhuzamosan, szintén a Leier bevált, előregyártott szerkezeti elemeiből készül a 36 lakásos Ybl ház projekt is, itt éppen a "B" épület földszinti szerkezetének építése zajlik, miközben az "A" épület már a befejező munkálatoknál tart. Mivel az Ybl sétány a város egyik leglátogatottabb területén, parkosított környezetben áll, kiemelt szerepet kapott a felszín alatti parkolás megoldása.
A Leier elemekből épített 60 beállós mélygarázs már 90%-ban elkészült.
E társasházak mellett pedig a beruházó Biatorbágy belvárosának új szolgáltatóházát is építheti, amelynek már tetőszinténél tart a kivitelezés. A különleges formájú épület földszintjén a street food étterem mellett egy szépségszalon kap majd helyet, az emeleti szintekre pedig irodák és lakások kerülhetnek.
Mindegyik épület teljes szerkezete a Leier előregyártott rendszerelemeiből készül. A teremgarázsfalak, a liftfalak, valamint a lépcsőházi és lakáselválasztó falak kiemelkedő hangszigetelő tulajdonságú (a 25 centiméter vastag vasbeton falak 60 dB hanggátlást biztosítanak) Leier kéregfalból, födémeik kiváló a hőszigetelési tulajdonságáról ismert Leier klímafödémből és a rugalmas használata miatt kedvelt Leier Mesterpanel födémelemekből készülnek. Jelentősen gyorsítja a kivitelezést a Leier előregyártott lépcsőkarok használata is, amelyek precíz gyártása nagymértékben könnyíti a kivitelzők dolgát.
„Kihívást jelent a három, párhuzamosan futó projekt építésének minél pontosabb összehangolása, de a kivitelező sok éves tapasztalata, valamint a Leier előregyártott termékeinek minősége, pontos és gyors kiszállítása, valamint a cég által nyújtott szakmai támogatás hozzásegíti a projekteket a határidő előtti befejezésekhez”
– tudtuk meg a Leier munkatársaitól. Ezt nagyban erősíti az is, hogy a gyárban készült falaknál nincs kivitelezési hibalehetőség, ezzel pedig jelentősen gyorsítható a helyszíni kivitelezési idő és csökkenthető az élőmunkaigény.
Jellemzően elfogult reklámszövegek jelennek meg az ingatlanokkal foglalkozó oldalakon, amelyek a pozitív jelzők és marketinges szófordulatok halmozásával próbálnak érzelmeket kelteni. Nekünk hiányzott egy olyan oldal, ami valós és releváns műszaki tartalmat mutat meg, így általa összevethetők a lakóépületek, megismerhetők az új technológiák, emellett pontos képet ad az ingatlanpiac változásairól.
A BREEAM minősítési folyamatot már teljesen beépítették, a LEED is a fejlesztési tervek között van.