A szombathelyi Brenner az egyik legkorszerűbb hazai oktatási létesítménnyé vált a két kivitelező igényes munkája által.
Hivatalos avatóünnepségen helyezték el a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Építőipari Nívódíjának tábláját Szombathelyen. Az iskola felépítését kivitelező ZÁÉV-West Hungária Bau konzorcium a középületek kategóriájában nyerte el a legrangosabb építőipari elismerést, melyet olyan építőipari szereplőknek ítélnek meg, akik munkájukkal nemcsak maradandót alkotnak, hanem javítják az iparág megítélését is.
A Westbau sajtóközleménye szerint a táblát Császár István egyházmegyei kormányzó, Strobl Ákos főmérnök a ZÁÉV, Mészáros György, létesítményfelelős a WHB részéről, valamint Szalay Tihamér Ybl-díjas építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke, közösen helyezték el az iskola falán.
A nívódíj odaítélését a bírálóbizottság azzal indokolta, az épületegyüttes az egyik legkorszerűbb hazai oktatási létesítmény, amely a tervezett határidőn belül, igényesen, a közreműködő partnerek kiváló együttműködésével valósult meg. A külsejében is hangsúlyos, nagykiterjedésű épület jól illeszkedik a városi szövetbe.
Az iskola felújítása során az építési telken lévő volt noviciátus épületet teljesen elbontották. Az új épületegyüttes két, egymástól jól elkülöníthető részből jött létre. A volt kollégiumi épületrészben a szaktantermek és az igazgatási helységek kaptak helyet, az új iskolában pedig 24 tanterem és egy többfunkciós tornaterem is. A beruházásnak köszönhetően az új épületegyüttes egy építészetileg hangsúlyos, modern közösségi térként is funkcionál.
A Brenner János Általános Iskola 12 évfolyamos katolikus szellemiségű intézmény, 2008-tól a Püspöki Általános Iskola jogutódjaként működik, melyet négy évfolyamos elemiként Szabó Imre szombathelyi püspök alapított 1872-ben fiúk számára.
A SZABADICS Cégcsoport megerősítette fenntarthatósági elköteleződését: a 2024-es CSRD önnyilatkozat verifikációja után hároméves, átfogó stratégiát alkotott, melyben nemcsak célokat, hanem konkrét lépéseket is meghatározott.
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik.