A 126 főt foglalkoztató Knott Technik-Flex 7000 négyzetméteres gyártó- és raktárhelyiséget hozott létre a Pest megyei Cegléden.
Újabb csarnokkal bővült a ceglédi Knott Technik-Flex Kft. telephelye - írja a cegledinfo.hu. A fémmegmunkáló és felületkezelő cég egy 7000 négyzetméteres épületet hozott létre, amiben gyártó és raktárhelyiség egyaránt helyt kapott. A beruházást az állam és a város önkormányzata is támogatta.
Kővári Pál ügyvezető az átadón hangsúlyozta, hogy a Knott Technik-Flex Kft. húsz éve egy garázsban jött létre, ma már 20 ezer négyzetméteren, három telephelyen működik.
A vezető azt is kifejtette, hogy a most létrejött gyártókomplexumba átköltözttékek a cég ceglédi Pesti úti telephelyén végzett tevékenységet, ahol egy modern porszóró-porfestő sor állítottak üzembe.
Az interneten elérhető adatok szerint a vállalat 126 főt foglalkoztat, legutóbbi éves nettó árbevétele 3,6 milliárd forint volt.
A kikötőben a partfal feltöltése és cölöperősítése már zajlik, a projekt a következő év őszére kulcsfontosságú szakaszhoz ér.
A bim.GROUP tervezi azt a modern gyártócsarnokot, amely a Drenik új szolnoki üzemének központi eleme lesz. A létesítmény évente 40 ezer tonna többrétegű soft papírtekercs előállítására alkalmas.