Az építőipar harminc százalékos növekedést mutatott novemberben, a KSH hírére reagálva a nemzetgazdasági miniszter bejelentette a pályázat beindulását.
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 30,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján novemberben az építőipar termelése 1,4%-kal csökkent az előző hónaphoz mérten. A tavalyi év első 11 hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 28,7%-kal bővült.
Az építőipar havi kibocsájtása folyó áron 260,9 milliárd forintot tett ki, ami a második legmagasabb érték a 2017-es és a 2016-os évet is beleszámítva.
Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 29,1, az egyéb építményeké 33,9%-kal. Előbbiek növekedése novemberben az ipari épületek mellett lakóépületek és oktatási épületek építésének az eredménye.
Utóbbiak esetében a termelés gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében bővült.
Az építőipar adataira reagálva Varga Mihály azt hangsúlyozta, 2017 első három negyedévében tovább emelkedett a lakásépítési engedélyek száma, éves alapon 32,7%-kal. Az épített lakások száma pedig 51,5%-kal bővült.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint ugyanakkor a tárcavezető bejelentette, a héten elindul az építőipari cégek technológiai korszerűsítését támogató pályázat. Az ÉVOSZ és az NGM között létrejött megállapodás alapján a kormány 20 milliárd forint összegű forrást biztosít,
amit elsősorban gépek, eszközök beszerzésére, de fejlesztési szoftverek vásárlására is igénybe lehet venni.
A tárcavezető azt is elmondta, hogy a nagyvállalatok támogatására a sikeresen működő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében lehet pályázni, amelyet az idei évtől kezdődően megnyitnak az építőipari kivitelezők előtt is.
Két uszályt indítottak a mohácsi hídépítésről Paksra, mindkettő meg is érkezett. Ugyanakkor speciális vízépítési terméskövet is biztosítanak a fenékküszöb építéséhez, szállítással együtt.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.