Májusban 15,1 százalékkal volt magasabb a ágazat termelési mutatója, mint egy évvel ezelőtt.
Mintegy 61 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása áprilisról májusra – írja a Központi Statisztikai Hivatal hétfői sajtóközleményében. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek szerint kisebb mértékben az ipari épületek beruházásai, jelentősebben pedig az infrastrukturális fejlesztések vezettek a magasabb számokhoz.
A 2018-as adatokat a tavalyi év hasonló időszakával összevetve az derül ki, hogy ez a mutató áprilisról májusra 14,2-ról 15,1 százalékra növekedett. Az év első öt hónapjának számait összesítve pedig 16,9 százalékkal magasabbak a termelési értékek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Miközben májusban a megkötött új szerződések volumene 10,7 százalékkal csökkent, az építőipari vállalkozások hóvégi szerződésállományának volumene 67,4 százalékkal meghaladta a 2017-es adatait. Az elmúlt időszakban ezt a számot elsősorban javarészt az út-, vasút- és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket magába foglaló részeredmények erősítik - derül ki a KSH adataiból.
Jelentős nemzetközi, ezen belül kelet-közép-európai vállalatvezetői tapasztalattal rendelkező szakember csatlakozott a KÉSZ Holding Zrt. igazgatóságához.
Határidőket szabott a kormány a Wekerle Sándor Lakásépítési Program előkészítésére. A cél az új lakások építése mellett a barnamezős beruházások, a bérlakás- és kollégiumfejlesztések, valamint az ezekhez kapcsolódó közlekedési és infrastrukturális fejlesztések ösztönzése. A kabinet számításai szerint uniós, banki és piaci forrásokból összesen akár kétmilliárd euró juthat a program megvalósítására.