2024.03.28, Csütörtök
A magyar mérnöki tudás piacképes!
Fotó: KÉSZ Zrt.

A magyar mérnöki tudás piacképes!

magyarepitok.hu

2019.03.21. 13:33 - Hegedűs Gergely

A cél pedig az, hogy ez a tudás minél szélesebb platformra eljuthasson. A közelgő IDEA Conference 2019 céljairól és kihívásairól Illyés Péterrel, az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk, aki főszerepet vállal a Magyar Építőipari Innovatív Nyílt (MIÉNK) Klaszter által szervezett konferencián.

Hirdetés

Tavaly az első ilyen jellegű konferencia volt hazánkban az IDEA Conference 2018, az előadók nem is nagyon tudták hova hívják őket. Mennyivel volt könnyebb idén a szervezés?

Mondhatnám, hogy sokkal, de őszintén semmivel. Azzal együtt, hogy az IDEA egy márkanévvé nőtte ki magát, az elvárások is megnőttek. Úgy a résztvevők, mint a támogatók részéről. De ez így van rendjén. Többet kell adni programban és témában is, ami nagyon komoly szervezési feladatokkal jár.

Van-e valamilyen változás akár a szervezésben, akár a konferencia tartalmában? Ha van, akkor miért csinálják máshogy az idén április 25-26-án újra Kecskeméten sorra kerülő második konferencián?

Igyekeztünk még több nemzetközi előadót és így tapasztalatot elhozni. Ismét lesz nagy projektbemutató, Budapesti Atlétikai Stadion, ismét központi téma lesz a BIM, lesz rögzítés és emelés technika, kiemelt hangsúlyt kapnak a homlokzatok és az innováció.

A sikeres tavalyi nyitány után idén már maguktól jelentkeztek az előadók - Fotó: Dernovics Tamás


Az IDEA brand hogy vizsgázott tavaly, milyenek voltak a visszajelzések?

Bár kritikus ember vagyok, de csak jókat mondhatok. Amellett, hogy a szervező csapat folyamatosan monitorozta a visszajelzéseket, számomra a sikert az jelenti, hogy idén már maguktól jelentkeztek az előadók nem csak Magyarországról, hanem külföldről egyaránt. Persze mindig van hová fejlődni, erre törekszünk idén is.

A rendezvény honlapja szerint ez egy komoly lehetőség egy széles rétegnek (az előkészítésben és a kivitelezésben dolgozó mérnököknek, finanszírozóknak, intézményi befektetőknek, tanácsadóknak, önkormányzatoknak, ingatlanpiaci döntéshozóknak, szakembereknek, vezetőknek és innovátoroknak egyaránt) – közülük eddig kiket sikerült leginkább elérni? Kiket szeretnének még bevonzani, és milyen eszközökkel?

Valóban elég széles és változatos a résztvevők köre. Ez abszolút visszaigazolja azt, hogy ez nem „csak” egy konferencia, hanem egy szakmai találkozó, ahol nincsenek tabu témák. Ugyanakkor tovább kell nyitni azt a bizonyos ollót. Nyitunk az utánpótlás felé. Fel kell kelteni az érdeklődést a fiatalok körében és megismertetni velük a szakmát, a szereplőket és a trendeket. Ennek érdekében kapcsolatban vagyunk egyetemekkel és főiskolákkal, akik számára részvételi lehetőséget ajánlunk fel.

A fiatalok bevonzása is kiemelt cél - Fotó: Dernovics Tamás

Az első konferencia egy hiánypótló rendezvényt hozott létre, mit szeretnének elérni a másodikkal? Van-e új célkitűzésük?

Szeretnénk tovább építeni az IDEA márkát és egy állandó, érdekes programot adni a szerkezet tervező mérnököknek és az építőiparral foglalkozó közönségnek. Célkitűzésünk a nemzetköziség nem csak előadói, hanem résztvevői szinten egyaránt. Erre is vannak pozitív jelek, lesznek már idén külföldi résztvevők szépszámmal.

Mi a fő üzenet a 2019-es konferencián?

Talán az, hogy nem szégyen tanulni, fejlődni, átadni a tudást és figyelmet szentelni az innovációnak. Ezekben látja és láttatja a jövőt az IDEA 2019

Mik lesznek a központi témák? Milyen alapon választották ezt a tematikát?

A témákat az aktuális irányok, mérnöki kihívások határozzák meg. Megjelenik ismét a BIM, bekerülnek a programban az innováció, a hatékonyság és a homlokzatok. Szerkezet kérdésben kiemelt figyelmet kap a korrózióvédelem és a rögzítéstechnika.

A nemzetközi előadók hogyan fogadták az újabb megkeresést, milyen véleményük volt a tavalyiról?

Bíztatóak a visszajelzések. Érdekesnek és hasznosnak találják a programot. Több témát kínálnak fel. Jó visszaigazolás, hogy nem „csak” előadni jönnek, hanem maradnak a konferencián, sőt utána kirándulnak is kicsit, ami jót tesz az országimázsnak.

Klaus Bollinger, a nagyhírű Bollinger+ Grohmann mérnökiroda alapítója a tavalyi konferencián


Nemzetközi vagy magyar a konferencia az IDEA Conference 2019?

Büszkén mondhatom, hogy mindkettő. Kevés ilyen rendezvénye van a mérnök szakmának, ugyanakkor igazi értéket az ilyen programok adnak.

A szervezést, támogatást tekintve az első esemény után volt-e változás? Kik álltak a konferencia mellé? Kik azok, akik mellette maradtak?

Egyre nagyobb a támogatók és együttműködők köre. Változatlanul az IDEA legnagyobb támogatója a KÉSZ Csoport, aki idén komoly innovációs portfoliót mutat meg nekünk. Stratégiai partner lett s Hilti, aki nemzetközi tapasztalataival és programokkal is támogatja az eseményt. Ismét velünk tart a Ferrobeton és a BIM Design Kft. A Market Csoport is velünk tart nem csak erőforrással, hanem szakmai előadással egyaránt. Jó látni, hogy nem csak a mérnök szakmát mozgatja meg a konferencia. A Sberbank személyében a finanszírozás és képviselteti magát a támogatók között. És a sornak messze nem értem a végére.

Az első konferencia mindkét napját komoly érdeklődés fogadta tavaly - Fotó: Dernovics Tamás


Miért a MIÉNK Klaszter szervez egy ilyen konferenciát?

A MIÉNK Klaszter számára ez nem csak lehetőség, hanem egy misszió. Azt a célt tűztük ki, hogy egy olyan építőipari platformot tartunk fenn, ami természetesen a versenykörülmények fenntartása mellett lehetőséget ad tapasztalat cserére, szakmai konzultációkra, erőforrás menedzsmentre és egy összetartó közösséget épít. Ennek az egyik, sőt talán legfontosabb eszköze az IDEA Conference.

Ez az egyetlen hazai konferencia, ahol a nemzetközi "sztár" mérnökök és a magyar szerkezeti mérnök szakma élvonala együtt tart előadásokat. Tapasztalható már ennek a pozitív hatása? Például a kapcsolatok épülése, a magyar mérnökök nyitottabbá válása, a külföldiek körében a magyar szakma felértékelődése.

Bízunk benne, hogy igen. Voltak már tavaly konkrét visszajelzések közös projektekről, országokon átívelő együttműködésekről. Ki tudja, lehet, hogy ezek a konferencia nélkül is létrejöhettek volna, de így talán sikerült a hatékonyságukon és eredményességükön növelni. A magyar mérnök szakmában rengeteg tudás és potenciál van. Vannak olyan cégek, mint például a KÉSZ Csoport, akik nemzetközi szinten folyamatosan bizonyítanak. Ez is azt mutatja, hogy a magyar mérnök tudás piacképes. Abban kell ennek a konferenciának segítenie, hogy ez a tudás minél szélesebb platformra eljuthasson.

Market Építő Zrt.KÉSZ CsoportIparági hírekBIM Design Kft.tervezésIDEA Conference 2019

Hírlevél

Hirdetés