Az Axiál növekedésének egyik motorja az építőipari gépek értékesítésének növekedése; az új sárvári telephelyen 700 méterrel bővül a szervizkapacitás.
Sárváron letették az Axiál Kft. új telephelyének alapkövét. A mezőgazdasági és építőipari gépek kereskedelmével, illetve szervizelésével foglalkozó vállalat beruházását a Merkbau Kft. kivitelezi.
Az épületek összterülete 1400 négyzetméter lesz. A cég szervizkapacitása 700 négyzetméterrel fog bővülni, a műhelyben egyszerre négy kombájnt és négy 250 lóerős traktort tudnak majd javítani. A műhely és a kétszintes fejépület mellett egy raktár is létrejön majd a Merkbau munkájának köszönhetően.
Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető elnök beszédéből kiderült, a magyar tulajdonú beruházó cég már régóta tervezte a telephely létrehozását.
A sárvári helyszín segítségével hatékonyabban tudják majd kiszolgálni a partnereiket, akiknek jelentős része ebből a régióból érkezik.
Az agronaplo.hu tavaly decemberi cikke szerint az 1991-ben alapított, bajai központú Axial Kft. tavaly mintegy 80 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, és az idei évre további bővülést vár a vállalat. Tapasztalataik szerint a mezőgazdasági termelők egyre inkább a munkafolyamatok gyors befejezésére törekednek, ehhez pedig szükséges a saját géppark fejlesztése.
A cikkből az is kiderült, hogy a cég forgalmához az előzetes várakozáson felül járult hozzá az építőipari gépértékesítés. Mivel az építőipar lendülete minden jel szerint 2019-ben is kitart, ez egy további okot ad a cégnek az optimista előrejelzésekre.

















Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.