2024.10.14, Hétfő
Nagyszabású mélyépítési munkákkal növekedik a HBM
magyarepitok.hu

Nagyszabású mélyépítési munkákkal növekedik a HBM

magyarepitok.hu

2019.07.03. 13:49 - Gyöngyösi Klaudia

Idén olyan nagyberuházások kivitelezésében vesz részt a vállalat, mint a budapesti Pillar Office, az M30 autópálya műtárgyai, vagy az új lakiteleki Tisza híd.

Hirdetés

Az építőipari szektor 2018-ban az elmúlt 15 év legjobb eredményét produkálta az adatok alapján. Emellett az is kiderült, hogy a mélyépítés termelékenysége nagyobb volt, mint a magasépítésé. Az idei tendenciák alapján pedig az erőteljes fejlődés 2019-ben is kitart. Ennek megfelelően a HBM-nél is nagyon sikeresnek tekintik az elmúlt esztendőt. Az infrastrukturális, iroda-és lakás, valamint az ipari beruházóktól érkezett be a céghez a legtöbb megbízás - derül ki a cég sajtóközleményéből.

„Van olyan vezérgépünk, amit tavaly tavasszal hoztunk be az országba, és azóta megállás nélkül dolgozik. Folyamatosan kint van a munkaterületeken, és az egyik projekt helyszínéről visszük a másikra”

– emelte ki saját példán keresztül a HBM Soletanche Bachy ügyvezetője, Kaltenbacher Tamás a cég 2018-as teljesítményét értékelve.

 

Kaltenbacher Tamás

Egyre csak sűrűsödnek a megbízások a vállalatnál

A franciaországi cégcsoport hazai leányvállalata, a HBM Soletanche Bachy az elmúlt években olyan óriás beruházásokban vett részt Magyarországon, mint a soroksári IKEA építése, a jászfényszarui SRF indiai fóliagyár, vagy a kecskeméti Mercedes karosszéria üzem alapozása.  

Agora központ alapozása

A cég 2018-ban többek közt részt vett az Alföldi Tej 15 milliárdos költséggel megvalósuló debreceni új sajt- és porító üzemének építésében, valamint a LEGO nyíregyházi gyárának bővítésében is. Az iroda-és lakáspiacon a főváros két, méretét és beruházási értékét tekintve is kiemelt beruházásán dolgoztak. Az egyik az Árpád-híd pesti hídfőjénél magasodó új városközpont, az Agora, a másik a belvárosi Szervita téren felhúzott épületkomplexum volt.

„A megbízások egyre összetettebbé válnak, a felkérések sűrűsödnek. Most azt az időszakot éljük, amikor szinte nincs megállás. Egyik munka követi a másikat a legkülönbözőbb területekről” – mondta Kaltenbacher Tamás ügyvezető.

Szervita tér

Belső képzésekkel teszi hatékonyabbá a munkát a HBM

Kaltenbacher Tamás szerint a szakmunkások és mérnökök számának csökkenése középtávon komoly gondokkal járhat az egész építőipari szektorban, amelynek negatív hatásait a HBM-nél egyrészt a belső képzések erősítésével, valamint a technológiai fejlesztésekkel igyekszenek a jövőben is kivédeni. Utóbbi esetében több olyan szabadalmaztatható, a kockázatokat csökkentő eljáráson is dolgoznak a vállalatcsoport szakemberei, amelyek még biztonságosabbá, gyorsabbá, hatékonyabbá tehetik az építési területeken a mélyépítési munkálatokat.

A HBM Soletanche Bachy jelenlegi legnagyobb megbízása az evosoft Hungary új budapesti székházának építése, ahol több mint 6.000 négyzetméteres területen végeznek alapozást. Az idei esztendő további részében pedig olyan nagyberuházások alépítményeinek kivitelezésében vesznek részt, mint a GTC Hungary fejlesztésében megvalósuló budapesti Pillar Office, az M30 autópálya műtárgyai, valamint az új lakiteleki Tisza híd.

Iparági hírekHBM Kft.mélyépítésmagasépítésépítőipari cégek

Hírlevél

Hirdetés