A korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart.
A kormány októbertől kiviteli korlátozást rendelt el építőipari termékekre - jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Orbán Viktor hozzátette: részben azért "szaladtak el" az építőipari anyagok árai néhány termék esetében, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség.
Megjegyezte: a korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart.
Addig a kivitel esetében kötelező bejelentést és állami elővásárlási jogot vezetnek be, "megpróbáljuk Magyarországon tartani az építkezések szempontjából kulcsfontosságú anyagokat" - mondta a kormányfő.
Frissítés:
A kormányfő pénteken azt is bejelentette: az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fognak bevezetni. Mint mondta, ezt a kavicsnál és a sódernél mindenképpen megteszik, de más termékeknél is megnézik a lehetőségét. Ezt azzal indokolta, hogy egyes építőanyagoknál olyan extraprofitot akarnak realizálni a cégek, amely nem fogadható el, ezért ha bizonyos árszint fölötti eladási árat tapasztal a kormányzat, akkor az a fölötti ár 90 százalékát el fogja vonni.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.