A beérkező panaszok a vevők és építkezők kiszolgáltatottságáról szólnak az elnök, Rigó Csaba Balázs beszámolója szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésében a piacon - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
A közlemény szerint
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke is részt vett a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs múlt pénteki ülésén, ahol többek között napirenden voltak a kormány javaslatai az építőipari alapanyagár-robbanás kapcsán. A testület ajánlásait ezen a héten tárgyalhatja a kormány.
Az elnök a közlemény szerint elmondta: folyamatosan figyelik a piacot, a beérkező panaszok a vevők és építkezők kiszolgáltatottságáról szólnak, "vadnyugati" állapotokról tanúskodnak. Hangsúlyozta, az építőanyag-kereskedőknek kellene versenyezni a vevőkért, nem pedig fordítva. „Elfogadhatatlan, hogy egyes tüzépek nem tüntetik fel átláthatóan a listaáraikat, miközben a teljes vételárat előre elkérik, ráadásul készpénzben” - tette hozzá Rigó Csaba Balázs.
Hozzátette, a vevői reklamáció lehetősége minimális, a minőségi kifogásokat nem jól kezelik, a hibás termékek cseréje ellehetetlenült. „Ez tipikusan olyan helyzet, ahol sürgős beavatkozásokra van szükség, mert belátható időn belül a piac nem fogja magát korrigálni” – mutatott rá az elnök. „Az összes eszközzel azon dolgoznak, hogy a magyar fogyasztók érdekeit megvédjék és hatáskörükben elősegítsék az egyenlő versenyfeltételek megteremtését.”
A közleményben emlékeztetnek: az utóbbi időszakban egyre több panasz érkezik a versenyhivatalhoz az építőiparral kapcsolatban, ezek aggályos jelenségekre hívják fel a figyelmet.
A GVH május végén a témában piaci konzultációt kezdeményezett az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, ezt követően külön vizsgálói csoportot hozott létre a drasztikus építőipari alapanyag-áremelkedés okainak feltárására. Emellett folyamatban van a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben 2020 októberében gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárás is.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.