A vállalat 2023-ban nehéz évre és szerény növekedésre számít. A cement ellátásban országosan hiányra lehet számítani.
A Mapei Kft. tavaly az előző évhez viszonyítva 20,9 százalékkal 33,5 milliárd forintra növelte belföldi nettó árbevételét. Az export forgalom 32,8 százalékkal, 614 milliárd forintra nőtt – olvasható a vállalat közleményében.
„Hullámvasút volt a múlt év. Az első hat hónapban jó volt az építőipar teljesítménye, a kormányzati otthonteremtési és felújítási programok hathatósan ellensúlyozták a nehézségeket. Azonban az év második felében már érezhetővé vált az építőipar lassulása. Az alapanyagárak, leginkább a homok és a cement tekintetében folyamatosan emelkedtek, és ezzel nagyon nehéz volt lépést tartani. A nehézségek dacára sikerült jelentős növekményt elérnünk, összességében elégedettek vagyunk az eredménnyel” – értékelt Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az építőipar múlt évi teljesítményét jelentősen csökkentették a növekvő magas alapanyagárak, az euro magas árfolyama, az energiahordozók árának emelkedése, valamint az ukrán háború miatti piaci bizonytalanság
– írták.
A Mapei Kft. nehéz évre számít, szerény árbevétel növekedéssel, egyben az eladott mennyiségek csökkenésével kalkulál. Az állami beruházások stopja, a magas banki kamatok, a magas építőanyagárak, valamint a lakossági kereslet mérséklődése miatt az építőipar teljesítményének csökkenésére számítanak.
„A lakosság körében nagy a bizonytalanság. Mivel nem tudják az emberek, hogy mivel kalkuláljanak, ezért a költéseiket visszafoghatják. Az élelmiszerárak emelkedése, a magas banki kamatok, a magas kötvénykamatok miatt mind csökken a lakosság által az építésre, felújításra fordítható összeg. Ami az ágazatnak segíteni fog, a kormány azon szándéka, hogy a lakossági építési beruházások támogatását folytatja”
– állítja Markovich Béla.
A legnagyobb nehézséget várhatóan a cement rendelkezésre állása jelenti, hiszen a magyar cementgyártókat fojtogatja a limitár és a bányaadó. E tényezők hatására a gyártók visszafogják a termelést, hiány alakulhat ki a piacon. Az energiahordozók árának további emelkedése tovább növeli a homok és a cement árakat. Mivel mindkét alapanyag gyártása nagy energiaigénnyel jár, előrejelzések szerint ezen alapanyagok ára emelkedni fog az év első félévében.
A gazdasági nehézségek miatt változó építtető igények hatására, az energiamegtakarításhoz kapcsolódó termék területén növekedés várható. Ezért a vállalat az ipari padló és az épületfelújításokhoz kapcsolódó szerkezetmegerősítés és betonjavítás termékek esetében 10-15 százalékos növekedésre számít.
A tájékoztatás szerint a Mapei Kft. 2023-ban elkezdi a gyár és raktárkapacitás bővítésének beruházását. Emellett a vállalat új terméket fejlesztését tervezi. A gazdasági nehézségek kompenzálása érdekében bővül az értékesítő hálózat létszáma, valamint új szolgáltatások bevezetésével és új képzési programok bevezetésével támogatják a szakembereket.
„A mai helyzet egyetlen pozitív hatása, hogy a kereslet szűkülése miatt várhatóan enyhülni fog a szakemberhiány és csökken a kóklerek aránya, mert nem fognak annyi munkához jutni, és az építtetők is sokkal körültekintőbben fognak szakembert megbízni a kivitelezési munkákkal” – jegyezte meg Markovich Béla.
A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.
Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.