A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. 26 éve tevékenykedik Magyarországon, ez idő alatt számos, nagyléptékű beruházásnál volt jelen, de közben nem feledkezett meg a környezeti és a természeti értékek megóvásáról sem.
Az építőipar tudvalevőleg nem tartozik a környezetbarát iparágak közé, ezért egy felelősen gondolkodó cégnek ehhez mérten még tudatosabban és előre mutatóan kell gondolkodnia a jövő szempontjából.
Szabó Dusán, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. területi igazgatója a vállalat környezetvédelmi hitvallásával kapcsolatban elmondta:
„Egy új kivitelezés feltérképezésekor az elsődleges szempontok közé kell, hogy tartozzon az adott terület természeti értékeinek védelme, az erre vonatkozó hatástanulmány kidolgozása.
A WHB saját környezetvédelmi, mélyépítési divízióval rendelkezik, az azbesztmentesítés és energetikai korszerűsítés mellett számos hulladékgazdálkodással, rekultivációval és szennyvízelvezetéssel -és tisztítással kapcsolatos projekten is dolgoztam már, ahol mindig fontos volt számomra, hogy a sikeres, határidőben történő, magas minőségben elvégzett kivitelezést úgy valósítsuk meg, hogy közben a lehetőségekhez mérten minél jobban óvjuk a környezetet is. Ezt az irányvonalat a munkám során mindig szigorúan és következetesen betartottam és betartattam.”
„Szerencsére hazánkban is használják már a LEED és BREEAM minősítéseket a környezettudatos építési tevékenységre vonatkozóan, mivel ezek a nemzetközileg elismert önkéntes minősítési rendszerek jó iránymutatást adnak az építőipar szereplői számára a fenntarthatóság tekintetében”
– tette hozzá a szakember.
Az említett minősítési rendszereknek számos kritériuma van, aminek meg kell felelni és öröm látni, hogy egyre nagyobb a „minősítési kedv” a piac szereplőinél. Ennek számos oka van, mint például a környezeti lábnyom csökkentése, külső követelmények (beruházói és / vagy befektetői igény), marketing és PR szempontok, jelen és jövőbeli piaci igények stb.
Természetesen tudatos odafigyeléssel a minősítési rendszerektől függetlenül, kis lépésekkel is megvalósítható a környezettudatos kivitelezés. A szelektív hulladékgyűjtés a legalapvetőbb, szinte már magától értetődő tevékenység ezen a területen, de emellett már az is jelentős előrelépés, ha például az építőanyagok szállítási távolsága és újra felhasználhatósága a megfelelő módon zajlik, és az építési területeken, a bontási munkák során külön történik az újrahasznosítható anyagok gyűjtése, a bontott faanyagok hasznosítása, a bontott fémanyagok külön gyűjtése és leadásra történő feldolgozása, illetve a bontott betonok darálása és felhasználása töltéseknek és útalapoknak.
A területi igazgató hangsúlyozta:
„Nagyon fontos az időben elkezdett edukáció, nálunk például a duális szakképzésben részt vevő fiatalok nem csak elméleti oktatás formájában, hanem az építési területen személyesen, gyakorlati oktatás keretein belül is megtapasztalhatják a környezetünk védelme érdekében tett szigorú és követendő intézkedéseket. A szakképzésben részt vevő tanulók irányítása, szakmai oktatása során mindig nyomatékosan felhívjuk a fiatalok figyelmét ennek a fontosságára, hangsúlyozva, hogy a szakmai elhívatottság mellett ugyanolyan fontos a környezetvédelemre irányuló elhivatottság is.
Persze ehhez az is kell, hogy mi magunk − a vezetők − tudatosan és elszántan bővítsük ismereteinket − a szakipari ismeretek mellett − a környezetvédelmi technológiák megismerésére. Ez különösen igaz a speciális igényű (atomerőművi rendszerek, nukleárisépítmények) beruházások megvalósítása során, én például számos tanulmányúton vettem és veszek részt a mai napig is, hogy a lehető legátfogóbb tudással rendelkezzek ezen a területen, amit a munkám során kamatoztatni tudok.”
Szabó Dusán úgy tájékoztatott:
„Számos hulladéklerakó rekultivációját végeztük már el, és úgy gondolom, hogy munkánkkal hozzájárultunk, hogy ezeknek a létesítményeknek csökkenjen a környezeti veszélyessége. Szerencsére, a korszerű technológiáknak köszönhetően, ma már modern hulladék válogatóműben van lehetőség szakszerűen elvégezni a hulladékkezelést.”
Az igazgató, a West Hungária Bau Kft. Nukleáris Divíziójának területi vezetőjeként úgy tartja, hogy még nagyobb a felelőssége, éppen ezért a törvényileg előírt szabályzások mellett a saját maga által felállított szigorú követelményrendszer szerint vezeti az irányítása alá tartozó csapatot.
„Azt gondolom, hogy megfelelő, tudatos hozzáállással, szakmai és környezetvédelmi elhivatottsággal nem csak a vállalat életét és működését tesszük jobbá, hanem megóvjuk a minket körülvevő környezetet és – természetesen a fenntartható fejlődés biztosítása mellett - lehetőséget adunk a következő nemzedéknek is a természeti értékek megóvására” – fűzte hozzá végezetül.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.