2024.10.12, Szombat
Így testesül meg a hatékonyság filozófiája az építőiparban
Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

Így testesül meg a hatékonyság filozófiája az építőiparban

magyarepitok.hu

2023.08.08. 08:01 - Hegedűs Gergely

Az ÉVOSZ kihelyezett elnökségi ülése nem csupán a rendkívüli helyszín miatt volt érdekes, hanem amiatt is, hogy az elnökségi tagok a stratégiai szintű céloknak ezúttal a kézzel fogható, gyakorlati szintű megvalósulását is megvizsgálhatták az INETON gyárában.

Hirdetés

Kihelyezett és kibővített elnökségi ülést tartott a Pest vármegyei Alsónémediben az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Az eseménynek az INETON Kft. digitalizált betonelem előregyártó üzeme biztosított helyszínt, amelynek átadásáról lapunk is részletesen beszámolt.

 

Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu


Jelentős változások az összeférhetetlenség tekintetében

Az elnökségi ülés elején Koji László elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy bár kevesen tudják, ismételten módosult a közbeszerzési törvény. A Közbeszerzési Hatóság ehhez kapcsolódó útmutatójából kiderül, teljesen új összeférhetetlenségi szabályok vannak az Európai Unióban, ezáltal Magyarországon is. Ennek megfelelően az ülés egyik fő témája az építési-beruházási közbeszerzések során az összeférhetetlenség kezelése volt, amelyről dr. Nyerges Éva, a Közbeszerzési Hatóság Közszolgálati és Támogató Főosztályának jogi osztályvezetője tartott előadást. A témában való tájékozódás fontosságát és aktualitását azzal indokolta, hogy bár tavaly októberben módosult a törvény, még nincs kialakult joggyakorlat: nincsenek döntőbizottsági határozatok, sem bírósági határozatok, így jelenleg még nehéz eligazodni a döntéshozóknak.

 

Dr. Nyerges Éva, a Közbeszerzési Hatóság Közszolgálati és Támogató Főosztályának jogi osztályvezetője


A szakember többek közt jelezte, a családi kapcsolatok esetében az új szabályok jelentős mélységeket nyitnak meg az összeférhetetlenség tekintetében:

„Még saját családunkat is úgymond végig kell lajstromozni, hogy ki milyen területen tevékenykedik” – jellemezte a tavaly ősz óta fennálló jogi hátteret. Szavaiból az is kiderült, mostantól sokkal szigorúbb elbírálás alá esik azon szereplők tevékenysége, akik az ajánlatkérőt tervezésben, műszaki tanácsadásban vagy akárcsak egy indikatív árajánlattétellel segítik.


Globális és hazai szinten is van mit javítani a hatékonyságon

Az esemény másik fő napirendi pontja a házigazda INETON Kft. és előregyártó üzemének bemutatkozása volt. Beszéde nyitásaként Gönczöl Péter ügyvezető rámutatott, az ÉVOSZ-ban egy évtizede végzett munkája során szószólója volt az építőipari hatékonyság növelésének: „A magyar építőipar egyrészt más országokéhoz képest rendkívül alacsony hatékonysággal dolgozik, és ugyanez igaz általában az építőiparra, ha más ágazatokkal vetjük össze.”

Az INETON ügyvezetője hozzátette, azért javasolta helyszínként az INETON alsónémedi gyárát, mert az ott kialakított technológiának a fő üzenete az, hogy az építkezéseken rendkívüli mértékben megnövelhető a hatékonyság. 

 

Gönczöl Péter, az INETON Kft. ügyvezető igazgatója


Gönczöl Péter elmondta, az INETON-filozófia kialakítása két évvel ezelőtt indult, amelynek lényegét egy rövid videón mutattatta be az ÉVOSZ-elnökség tagjainak. Ezt követően Csúsz István, a vállalat üzletfejlesztési igazgatója bemutatta a társaság alsónémedi gyárát, azon belül a termelési folyamatokat, a gépeket és az ezekhez kapcsolódó digitális előkészítési, illetve nyomon követési folyamatokat.


Az első pillanattól kezdve a BIM rendszerében gondolkodnak egy-egy projektben

A vezető külön kitért a BIM INETON-nál történő alkalmazására: „A BIM alatt mi azt értjük, hogy a munkafolyamatainkat a teljes értékláncon igyekszünk digitalizálni, fejleszteni és hatékonyabbá tenni. Ez a mi cégünknél úgy valósul meg, hogy már az ajánlatadás fázisában elkezdünk ebben a háromdimenziós adatbázisban gondolkozni.

Ebből a modellből rögtön vissza tudunk jelezni az ügyfeleinknek, hogy azok a megoldások, amelyeket a tervezőikkel megalkottak, mennyire megfelelőek, és esetleg hogyan lehet ezeket optimalizálni a gyártás és az összeszerelés szempontjából.” 

Csúsz István, az INETON Kft. üzletfejlesztési igazgatója


Hozzátette, ezeket a BIM-modelleket a vállalatirányítási rendszerbe beolvasva néhány gombnyomással elő tudják állítani a potenciális ügyfelek számára az árajánlatokat. „Megbízás esetén további részletesebb modellek, illetve speciális formátumú BIM-gyártmánytervek készülnek. Ezeket az információkat olvassuk be a termelésirányítási rendszerünkbe, ami működteti a zsaluzórobotot, az acélfeldolgozó egységet és a betonozó robotot. Nem csupán az elemeknek, hanem magának az üzemnek is van egy úgynevezett digitális ikertestvére: vagyis a kollégáink folyamatosan nyomon tudják követni digitális formában, hogy éppen mi történik a gyárban. Az ebből származó adatok alapján egyre jobb döntéseket tudunk hozni, és egyre jobban tudjuk optimalizálni a termelést.”

Csúsz István bemutatója után egy gyárbejárással zárult az esemény, amelynek során az ÉVOSZ elnökségi tagjai működés közben is szemügyre vehették az előadásban bemutatott folyamatokat.

Galéria

Iparági hírekINETON Kft.ÉVOSZelőregyártás

Hírlevél

Hirdetés