A WHB a kihívást jelentő időkben is helytáll, annak ellenére, hogy sorban szembesül újabb és újabb megoldandó helyzetekkel. A vállalat beszerzési csoportvezetője mutatta be lapunknak ezek természetét és a cég megoldásait rájuk.
Rendszeresen írunk a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. munkáiról, és lapunkban többször megjelentettük a cég vezetőinek, vezető szakembereinek gondolatait az utóbbi hónapokban. Most Kádár Ilona, a WHB beszerzési csoportvezetője foglalta össze álláspontját egy lapunknak eljutatott szakmai anyagban a terület fontosságáról és kihívásairól, illetve ezek megoldásairól:
„Minden nap egy igazi kihívás, versenyt futunk az árakkal és az idővel”
− kezdi hangsúlyos kijelentéssel, majd összefoglalja a szakma alapvetéseit: a beszerzés lényege, hogy a legjobb áron, a legjobb konstrukciókkal és a legrövidebb időn belül szerezze be mindazt, amire egy vállalat dolgozóinak szüksége van, ezzel segítve a munkájukat. Emlékeztet: nem csak a projekteket szolgálja ki, hanem a többi területen dolgozó kollégákat is.
„Sokan gondolják azt, hogy a beszerzés egy építőipari cégnél csak építőanyagot vásárol, pedig ez közel sem így van. Mindent veszünk a legapróbb dologtól – gondoljunk itt akár egy tollra – a legnagyobbig. Ez utóbbira példaként a targoncát hoznám fel.” Kádár Ilona hozzáteszi: habár sokan nem gondolnák,
néha a hétköznapokban használt termékek jelentik a legnagyobb kihívást, mivel egy nagyvállalati beszerzés lebonyolítása sokkal összetettebb, mint egy hétköznapi bevásárlás.
Mindezt szemléletes példával le is írja: a hétköznapi ember, ha szeretne vásárolni, bemegy egy boltba, kiválasztja a terméket, és készpénzért vagy bankkártyával megveszi. Ezzel szemben mindez egy céges vásárlásnál teljesen másként történik: egy egyszerűnek tűnő tárgy megvétele sem mindig olyan egyszerű, mint ahogy azt a laikus gondolná.
A beszerzés nem készpénzre vásárol, nem veheti meg bárhol a termékeket, így a fizetés sem olyan egyszerűen zajlik, mint egy magánember életében. Mindezek ellenére természetesen igyekeznek a lehető leggyorsabban a rendelkezésre juttatni a kollégák által kért terméket
– teszi hozzá.
A csoportvezető ezt követően áttér az építőipari kivitelező vállalkozások főtevékenységére, a projektek megvalósítására. Itt elsőként az időtényező fontosságát emeli ki: „a beszerzés már csak azért sincs könnyű helyzetben, mert a folyamat természetéből adódóan a projektekre jóval a megvalósítás előtt kell pályázni, úgy, hogy a köztes időben soha nem tudhatjuk, hogy az árak hogyan fognak alakulni.”
Ebből a szempontból pedig sem az ágazatnak, sem pedig a WHB beszerzőinek sincs az elmúlt időszakban könnyű dolga. Az elmúlt három év a váratlan helyzetek kialakulásának a legjobb példája, hiszen olyan változásokat hozott, amire senki nem számított – mutat rá.
„Az első akadály az évekig tartó Covid járvány volt, ez megnehezítette a piaci helyzetet. A leállások, a határok lezárása és az ezzel járó áruhiány kialakulása jelentette a legnagyobb gondot az ipar minden területén. Ezt követte a szomszédban dúló háború, ami elsőként alapanyaghiányt okozott, ezzel még jobban megnehezítve a termékek beszerzését. Majd pedig ezt követte az energia- és üzemanyag árak emelkedése” – foglalja össze Kádár Ilona a három nehéz évet, majd kifejti:
„Mindezek olyan mértékű áremelkedést eredményeztek, melyre senki sem számított. A projekteket nem ezekkel az árakkal tervezték, tehát még fontosabb lett, hogy mit és mennyiért vásárolunk, hiszen ahhoz, hogy »Maradandót alkossunk« (a vezető a WHB mottóját idézi – a szerk.), a minőségre továbbra is figyelnünk kellett.”
Egy friss kihívásra is rámutat: „az idei év elején úgy tűnt, hogy a helyzet kezd normalizálódni, az árak, ha minimálisan is, de csökkenő tendenciát mutattak.
De úgy tűnik, a változás az egyetlen, ami jelenleg állandó, így július 1-től ismét egy nehezítő tényező merült fel, mégpedig a már bevezetésre került új hulladékgazdálkodási rendelet. Ezt a magyarországi gyártók, valamint forgalmazók most próbálják beépíteni a mindennapjaikba, és ez várhatóan egy újabb áremelést eredményez a piacon a papír, textil, műanyag, kisgép és egyéb termékek esetében.”
A kihívásokra jó üzleti és cégen belüli viszonyrendszer, valamint proaktív hozzáállás adja meg a megfelelő választ. Kádár Ilona hangsúlyozza: a WHB és a beszerzés számára nagyon fontos a beszállítókkal, gyártókkal való jó kapcsolat: nélkülük nem tudnák jól és hatékonyan végezni a munkájukat. A beszerzési csoport számára elengedhetetlen a logisztikával, raktárakkal és a pénzüggyel való szoros együttműködés is, minden nap azért dolgoznak, hogy a cég projektjeit segítsék, amiben csak tudják.
„Néha ötletekkel, nap mint nap alapanyaganyag beszerzéssel, és ami még kifejezetten fontos, azzal végezzük legjobban a feladatunkat, amikor olyan szerződéseket kötünk beszállítóinkkal, melyek hosszú távon biztosítják cégünk részére a legjobb áron történő anyag- és eszközbeszerzéseket.”
Ahhoz, hogy a nehézségek megoldásának legjobb módjait bemutassa, Kádár Ilona még lefekteti a beszerzés best practice-ét is: felmérik az igényeket, bekérik az árakat a lehető legtöbb helyről, megrendelik a kért termékeket, majd visszaellenőrzik azt, hogy mindez megfelelő mennyiségben és áron kerüljön be.
Ehhez folyamatalapú rendszert vezettek be a beszerzésen, melynek követésével is segítik az átláthatóságot a gyors és jó áron történő anyag- és eszközbeszerzésben. A vezető elmondja: a már fent említettek miatt is az utóbbi években a beszerzés legnehezebb feladata ez volt: hogy ne csak vásároljanak, hanem ezeket a vásárlásokat ellenőrizni is tudják.
Bemutat egy okot arra is, hogy milyen előnyei vannak magyarországi céggel dolgozni. „Munkánk során fontos, hogy ha lehet, akkor megtaláljuk azt a hazai beszállítót, aki a későbbiekben biztosítja a termékekre a garanciát, és érvényesíteni is tudjuk nála azt. Mi minden projektet garanciával, jótállással és szavatossággal írunk alá, és igyekszünk a legjobb anyagokkal a legjobb minőségben beépíteni, így ezekért felelősséget is vállalunk.”
Ezután tér ki arra, hogy a beszállítókkal kialakított korábbi jó kapcsolat hogyan segítette a céget az utóbbi nehéz években abban, hogy a problémákat időben és jól tudják kezelni és orvosolni.
„Az anyaghiány kivédésében sok segítséget nyújtott a beszállítóinktól kapott információ és az időben jelzett hiány vagy áremelés közlése.”
Ehhez kapcsolódik gondolatainak következő csoportja: áttérve a logisztikai szempontokra, kihívásokra, megoldásokra kiemeli:
a járvány és a háború előtt tervezhetőbbek voltak a költségek, de az árak drasztikus emelkedése miatt még fontosabbá vált a beszállítók, gyártók ilyen szempontú versenyeztetése, külön figyelmet fordítva a szállítási költségekre is.
Emellett természetesen a teljes Magyarországot lefedő beszállítók mellett a helyi cégek is fontos szerepet játszanak abban, hogy a megfelelő anyag a megfelelő időben az építkezésre jusson: „vállalatunk az ország több pontján folytat kivitelezést, ezért meg kell találnunk azokat a kereskedőket, akik nem csak a gyári szállítást biztosítják, hanem a mindennapokban felmerülő anyagigényt is ki tudják szolgálni, és logisztikai szempontból is költséghatékonyak tudnak lenni.”
Az építőiparban kiemelten fontos időtényezővel kapcsolatban elmondja:
„Projektjeinknek sokszor rövid határidővel kell elkészülniük, így sok esetben napi szinten versenyt futunk az idővel. Ezért is fontos a legjobb beszállító megtalálása, a megfelelő kapcsolat kialakítása az értékesítőkkel, mert nélkülük mi sem lennénk elég gyorsak és hatékonyak.”
Hangsúlyozza azt is, hogy a WHB számos nagy kereskedéssel és gyártóval áll szoros kapcsolatban, megtalálva velük együtt azokat a megoldásokat, melyek segítik a munkát. „Szükségünk van a szaktudásukra egy-egy anyag kiváltásánál, hiány esetén műszakilag azonos termék kiajánlásában, kivitelezéseken felmerülő esetleges megoldási tanácsadásokban” – mutat rá a közös érdekre.
A beszerzési vezető részletes összefoglalóját végezetül egy kiemelten pozitív felütéssel zárja:
„Bízom benne, hogy mindezeket kollégáimmal, gyártó és kereskedő partnereinkkel együtt karöltve, megküzdve a különböző akadályokkal jól megoldottuk, és csapatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben is ilyen hatékonyan végezze munkáját.”
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.