2024.10.14, Hétfő
Minden építőipari szereplő számára fontos ez a hiánypótló rendezvény

Minden építőipari szereplő számára fontos ez a hiánypótló rendezvény

magyarepitok.hu

2023.09.27. 10:47 - Hegedűs Gergely

A cél az, hogy a közbeszerzések szereplői között valós, intenzív párbeszéd és tudásmegosztás valósuljon meg.

Hirdetés

A Közbeszerzési Hatóság idén október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára - derült ki a szervezet közleményéből. A fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket. Emellett számos szervezet kiállítói standdal is kitelepül, így mozdítva elő a kötetlenebb szakmai kapcsolatépítés lehetőségét. 


A szaktanácsadók kötelező képzésének is részét képezi

"A Hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít a jogalkalmazók támogatására és a közbeszerzésekben részt vevő gazdasági szereplők edukálására; a számos tudásmegosztó rendezvény és konferencia közül a Közbeszerzési Expó interaktív jellegével tűnik ki" - áll a közleményben.

A rendezvényen közel 20 szakmai szervezet standját kereshetik fel a látogatók, ahol lehetőség nyílik az érdeklődők kérdéseinek megválaszolására, a kiállító szervezetek tevékenységének közérthető, újszerű bemutatására. A valamennyi érdeklődő számára szabadon látogatható kiállítói szekció mellett azok, akik arra előzetesen regisztráltak, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, ez utóbbi egyben a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (FAKSZ) kötelező képzésének is részét képezi. A szakmai programra történő regisztráció lehetősége október 2-án nyílik meg. 


A fórumon megismerhetőek a jó gyakorlatok

A kerekasztal-beszélgetések idén olyan aktuális kérdésekkel foglalkoznak, mint az új uniós hirdetményminták és annak technikai aspektusai, az összeférhetetlenség, valamint a fenntarthatósági szempontok előtérbe helyezése a közbeszerzések során.

„A gazdasági környezet a közbeszerzési piac résztvevőire kiemelt hatással van. A mai, kihívásokkal teli helyzetben még a korábbiaknál is fontosabbnak tartjuk, hogy a közbeszerzések szereplői között valós, intenzív párbeszéd és tudásmegosztás valósuljon meg, elősegítve ezzel a közbeszerzések szabályos és átlátható megvalósítását.

Ezt a folyamatot szeretnénk támogatni hiánypótló interaktív szakmai rendezvényünkkel, melyen reményeink szerint minden érdeklődő választ kaphat a kérdéseire, jó gyakorlatokat ismerhet meg, illetve közös álláspontot, megoldási javaslatokat is megfogalmazhatnak az aktuális kihívásokra” – hívta fel a figyelmet Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.


Tekintélyes névsor

A szakkiállításon önálló standdal vesznek részt a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság mellett többek közt az alábbi szervek: 

  • az a Állami Számvevőszék,
  • az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság,
  • az Építési és Közlekedési Minisztérium,
  • az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége,
  • a Gazdasági Versenyhivatal,
  • az Integritás Hatóság,
  • a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és az Egészségügyi Szolgáltató Zrt.,
  • a Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége,
  • a Magyar Közút Nonprofit Zrt.,  
  • a Magyar Mérnöki Kamara,
  • a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség,
  • a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Miniszterelnökség és az Új Világ Nonprofit Kft.,
  • a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.,
  • a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ,
  • az Országos Kórházi Főigazgatóság,
  • valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága.

Hírlevél

Hirdetés