A földmunkához és alapozáshoz szükséges építési engedély megszerzése a következő lépés.
Haladnak a nagyszabású nyugat-magyarországi gyárépítkezés előkészületei. Az 1,3 milliárd eurós beruházással épülő ácsi katódanyaggyár területén jelenleg régészeti és talajvédelmi munkák zajlanak - közölte a beruházást végző Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója. Fülöp Ferenc tájékoztatása szerint az előzetes építési engedélyt még novemberben kérelmezik, hogy megkezdhessék a földmunkát és az alapozást, a BAMO az előzetes környezeti hatástanulmányt is elkészítette.
A környék legfontosabb természeti értéke, az építési területtől keletre található vetési varjú fészektelep megóvására védelmi tervet dolgoznak ki az illetékes nemzeti parkkal együttműködve - közölte.
A beruházással kapcsolatban egy munkabizottságot hoztak létre a környék önkormányzatainak és civil szervezeteinek részvételével. A testület ülésén elhangzott, hogy a tervezett csarnoképület területén csupán próbacölöpözés történt, hogy megismerjék a talaj jellemzőit.
Az előzetes környezeti hatástanulmány elkészítése során víz-és földmintát is gyűjtöttek a területen, amelyek összehasonlítási alapot jelentenek a későbbi, hasonló vizsgálatokhoz.
A talajminták határértéket meghaladó szennyezést nem tartalmaznak, a felszín alatti vízmintákban azonban vannak olyan anyagok, amelyek koncentrációja meghaladja a határértéket. Ezek vélhetően korábbi mezőgazdasági tevékenység idején használt növényvédő szerekből származhatnak és további intézkedést nem igényelnek. A tájékoztatást követően a munkacsoport felkérte az önkormányzatot, vizsgálja meg egy helyi környezetvédelmi monitoringrendszer felállításának lehetőségét - ismertette a közkapcsolati igazgató.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.