Csupa olyan előadót mozgat meg a Proptech Innovation NOW, aki az elmúlt években konkrét lépéseket tett a digitális felzárkózásért.
Rendkívül erős előadói felhozatallal várja a résztvevőket a május 16-i Proptech Innovation NOW – derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből. Az ingatlanfejlesztő és építőipari ágazat konferenciája több mint 60 nemzetközi és hazai előadót vonzott a régióból. Az ötödik éve megrendezett eseményen többek között a XXI. század egyik legmonumentálisabb építészeti vállalkozása, a NEOM projekt képviselőjével is beszélgethetünk.
A közlemény hangsúlyozza, a Proptech Innovation NOW egy teljes napon át köti össze élőben a leginnovatívabb építőipari és ingatlanpiaci szereplőket azért, hogy elősegítse a hazai ágazat fejlődését, a szakma továbbképzését.
“A lassú adaptáció és a low-level digitalizáció minden szektorban egyértelmű versenyhátrány” – idézte az összegzés Kalmár Zoltánt, a rendezvényt jegyző Proptech Hungary Kft. alapítóját és ügyvezetőjét.
„Szerencsére Magyarországon is vannak olyan digitális fecskék, akik szívesen osztják meg a tapasztalataikat és akiktől tanulhatunk. Az én vízióm az, hogy konkrét tudásmegosztással, az érdekelt felek összeismertetésével segítsem elő a hazai ingatlanpiac digitális felzárkózását.”
Hozzátette, ezért is tartotta fontosnak a szabályozási oldal képviselőjét is meghívni, Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára személyében.
Az eseményhez több mint 60 szakember csatlakozott előadóként egy teljes napra Budapesten. A vállalati és teljes szektorra kiterjedő digitális transzformációt több szekcióban dolgozzák fel: a fenntarthatóság (beleértve az ESG-t és az e-mobilitást), a tudatos adathasználat, a mesterséges intelligencia, az építőipar (BIM, FM), illetve a kereskedelmi ingatlanpiac és a lakóingatlan piac innovációi összesen három teremben várják a résztvevőket.
A beszámoló aláhúzza, a hazai digitalizációs tapasztalatokat olyanok hozzák el, akik az elmúlt években konkrét lépéseket tettek a felzárkóztatásra és akik esetenként néhány lépéssel a piac előtt haladnak: ESG szakértők, innovátorok, tech guruk, startupperek mutatnak be független ügyfél- és fejlesztőoldali esettanulmányokat, megoldási javaslatokat, fejlesztéseket.
“A legtöbb előadót és szakmai eredményeiket személyesen is ismerem - csak olyanokat kérek fel, akikről tudom, hogy az építőipar és az ingatlanpiac ágazati digitalizációja nem csak a szavak és nem csak a saját üzletük szintjén fontos számukra: edukálnak és inspirálnak” - osztotta meg az előadókkal kapcsolatos elvárását Kalmár Zoltán.
A Proptech Innovation NOW konferencia május 16-án, a Budapest Music Centerben kerül megrendezésre. Jegyek a rendezvény hivatalos honlapján vásárolhatók.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.