Az elmúlt hét évben több száz hallgató számára hozott maradandó kapcsolódást az iparág legjavával, most újra útjára indult a többnapos szakmai rendezvény, amelynek fókuszában idén a mohácsi híd fejlesztése áll.
Összesen hét egyetem hallgatóinak részvételével kezdődött meg csütörtökön a Duna Group Szabadegyetem a cégcsoport budapesti székházában. Az immár hetedik alkalommal megrendezett, többnapos szakmai esemény megnyitóján a Duna Aszfalt Igazgatóságának elnöke a hallgatók személyes perspektívájához adott támpontot.
„Általában az építőmérnök hallgatók közül még sokan nem tudják, hogy mit szeretnének, ami teljesen rendben van” – húzta alá Kerékgyártó Attila. „Ne csodálkozzatok, ha azt az óriási perspektívát, amit a mérnöki szakma kínál, több évbe telik, mire át tudjátok látni.”
Úgy fogalmazott, ez a szakma egyszerre hatalmas és csodálatos. „Emiatt is jelentős, hogy Magyarország legnagyobb mélyépítő vállalatát ismerhetitek meg ezeken a napokon: ráadásul nemcsak itt az előadóteremben, hanem kint a munkaterületen is” – hangsúlyozta az elnök, aki a világszerte több mint 3500 munkavállalót foglalkoztató cégcsoportot a számok mentén is bemutatta a hallgatóknak.
Az idei szabadegyetemen hangsúlyt kap a Duna Group egyre erősödő nemzetközi szerepvállalása, amelynek részleteiről a nap következő előadójaként Tompos Attila beszélt. A nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató a négy országban – Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Szlovákiában – zajló tevékenységek közül elsősorban a lengyelországiakat emelte ki, amelyek jelenleg a legjelentősebb volument képviselik.
A nemzetközi jelenlét egyik legjelentősebb és legösszetettebb példájaként szintén a nyitó szekcióban adott összegzést Jászberényi Tamás a GED Africa projektről. A Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja rámutatott,
csak kevesek számára világos, hogy Afrika mekkora lehetőségeket rejt; ugyanakkor azt is bemutatta, hogy a Kongóban és Zambiában pilot projektként megvalósuló fejlesztés feltételeinek megteremtéséhez milyen rendkívüli erőfeszítésekre van szükség az afrikai körülmények között.
A nyitó nap folytatásában Vass Imre, a Duna Aszfalt BIM termelési vezetőjeként a társaság InfraBIM szekcióját mutatta be. A Duna Aszfalt technológiai területét Rosta Szabolcs, innovációs főmérnök, valamint Gerencsér Máté és Csernusné Dr. Justh Nóra ismertette meg a hallgatókkal; akik ugyanakkor munkavédelmi oktatásban is részesültek.
A szabadegyetem szervezőjeként Kincses Péter a rendezvény egyik fő céljaként azt adta meg, hogy a hallgatók láthassák az általuk tanultak megvalósulását a gyakorlatban. A Duna Group Szabadegyetemen immár több száz hallgató vett részt, akik közül sokakkal ma is élő a kapcsolat az iparág kereteiben. Az idei szabadegyetem középpontjában az ország jelenlegi legnagyobb infrastruktúra-fejlesztéseként a mohácsi híd áll: a pénteki nap a helyszínen szervezett bejárásokkal és előadásokkal telik.








































































Az ÉVOSZ Épületgépész Tagozata bemutatja, hogyan játsszák ki a szabályozást; de azt is, hogy hogyan lehetne kiküszöbölni az egészségkárosító silány termékek beépítését.
A társaság visszafizette az Eximbank és az MFB Bank által nyújtott kölcsönt.