A feltételes közbeszerzési eljárásban foglaltak szerint növekedhet a szállítási szolgáltatások színvonala a 80-as és a 40-es számú vasútvonalon.
Mivel egyre több vasútvonalat villamosítanak, egyre több és egyre erősebb villanymozdony közlekedik. Emiatt a vasúti közlekedés összes villamosenergia-igénye folyamatosan nő. Az igényeket kiszolgálva feltételes közbeszerzési eljárást indított a MÁV Pályaműködtetési Zrt. 5 alállomási körzet tervezésére és kivitelezésére – olvasható a TED-en.
Az információk szerint a Homlok Fővállalkozó Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a Vasútvillamosító Kft. konzorciuma valósítja meg a szóban forgó projektet összesen több mint 6.6 milliárd forint értékben.
A cél
A villamosított vasúti pályaszakaszok bővülésével a villamos vontatójárművek számának és egységteljesítményének növekedésével a vonatforgalom lebonyolításának villamosenergia-igénye folyamatos növekedést mutat. A fejlesztés az alábbi 5 alállomási körzetet érintheti:
A nyertes társaság feladata a 80-as számú vasútvonal Füzesabony és Nyékládháza alállomáshoz, valamint a 40-es számú vasútvonalon Szabadegyháza alállomáshoz tartozó kiviteli tervdokumentáció elkészítése, valamint az alábbi főbb munkák elvégzése:
Mintegy 750 tonna zúzottkövet dolgoztak be, 6500 ponton javították a vasbeton aljak rögzítését a 2023-ban bezárt komlói vasútvonalon. A pályakarbantartás eredményeként augusztus 1-jétől ismét személyvonatok közlekedhetnek Komló és Dombóvár között.
Ezúttal az egyik legforgalmasabb agglomerációs vonalon haladt egy lépést a lassújelek felszámolását célzó országos program.