Koppenhága 170 kilométer hosszú S-Bane hálózatát önvezető vonatok fogják működtetni.
A Siemens Mobility és a Stadler Rail egyesület nyerte el az elmúlt évek egyik legnagyobb európai vasúti fejlesztését - írja a zdopravy.cz. A projektben Koppenhága 170 kilométer hosszú S-Bane elővárosi hálózatát teljesen automatizálják önvezető vonatok által. A 2,16 milliárd eurós szerződés magában foglalja 226 önvezető vonat legyártását és leszállítását a dán állami vasút számára, beleértve a 30 éves fenntartást is.
Az első új járművek 2032-ben lépnek be a közlekedésbe, a vonatok GoA4 szintű, mozdonyvezető nélküli üzemeltetésére lesznek alkalmasak. Az új egységek négy kocsiból állnak majd, és 56 méter hosszúak lesznek, 156 ülőhelyet biztosítanak, maximális sebességük 120 km/óra.
A konzorcium vezetője a Siemens, amely a futóművekért, a fékrendszerekért, az elektromos berendezésekért és a táplálásért, valamint az irányító és információs rendszerekért felelős. A Stadler szállítja a vázakat, a csatlakozókat, a belső teret és az ajtókat. Ők felelnek a végső összeszerelésért is.
A szóban forgó projekt előzményeként a Siemens 2024-ben 270 millió eurós szerződést nyert az S-Bane automatizálására, beleértve az új vonatok felszerelését is.
A DSB az automatizálástól azt várja, hogy lerövidíti az egyes vonatok közötti intervallumokat. Ezzel jelentősen növeli a kapacitást, egyes vonalakon akár 35%-kal is nőhet a járatszám. A koppenhágai S-Bahnt évente körülbelül 112 millió ember használja, az új vonatok a további 10 millió fő szállítását teszik lehetővé évente.
Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.
A Béke utca és a Tahi utca kereszteződésében új gyalogos-átkelőhelyek létesülnek, ehhez pedig átépítik a villamospályát és teljesen új jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert is kiépítenek.