A kivitelező pénteken átveszi a munkaterületet: mintegy kilenc méteres mélységet elérő műtárgy épül, és 15 ezer köbméter földet mozgatnak meg.
Elindulhat a Veszprém és Ajka közötti vasútvonal lezárt pályaszakaszának helyreállítása.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint február 3-án sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására, így a Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet. A 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását legfeljebb 150 nap alatt befejezi a kivitelező vállalat a közlemény szerint.
Az építési tárca beszámolója ismerteti, a külső szakmai erőforrás bevonását célzó közbeszerzési eljárás eredményét korábban az egyik induló jogi úton megtámadta, a vita azonban mostanára lezárult, ez tette lehetővé a projekt elindulását.
Az ÉKM emlékeztet, a Veszprém-Ajka vasútvonal elhíresült „150 méterén” jelentős vasútépítési munkát kell elvégezni, mert az évekkel ezelőtti pályakarbantartásnál a MÁV korábbi vezetése egy olcsóbb, de műszakilag kevésbé tartós megoldással avatkozott be az infrastruktúrába.
Az elégtelennek bizonyuló vízelvezetés hatására a pályaromlás felgyorsult, és 2024. decemberében le kellett zárni vonalat. Azóta a MÁV-csoport saját forrásai felhasználásával elvégezte a mélyszivárgók tisztítását.
Az ÉKM rámutat, a leginkább érintett 150 méter hosszú szakasz azonban oly mértékben tönkrement, hogy a mintegy kilenc méter magas (valójában „mély”) műtárgy megépítésével és a 15 ezer köbméter föld megmozgatásával járó munkálatok elvégzése külső kivitelezői kapacitások bevonását is indokolják.
A teljes kivitelezés 150 napot vesz igénybe, ám az utolsó időszakra tervezett munkák már a vonatforgalom mellett is elvégezhetők.
Így május végén már nem kell autóbuszra átszállni Veszprém és Ajka között, InterCity vonattal is közvetlenül el lehet jutni újra a 20-as számú vasútvonalon Budapestről Szombathelyre és Zalaegerszegre.
Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.
A Béke utca és a Tahi utca kereszteződésében új gyalogos-átkelőhelyek létesülnek, ehhez pedig átépítik a villamospályát és teljesen új jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert is kiépítenek.