2024.04.18, Csütörtök
Több mint 100 fős csapat dolgozott az M3-as metró rekonstrukció tervezésén
Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Több mint 100 fős csapat dolgozott az M3-as metró rekonstrukció tervezésén

magyarepitok.hu

2020.10.30. 10:56 - Kalácska-Nagy Nóra

A jelentős fővárosi közlekedésfejlesztés folyamatos egyeztetések mellett, számos szakág összehangolt munkájával valósult meg.

Hirdetés

Lapunk is beszámolt az M3-as metró felújított déli vonalszakaszának átadásáról múlt csütörtökön, melynek tervezését a FŐMTERV folytatta le. Az évekkel korábbra visszanyúló – nemcsak a déli ütemet érintő - tervezési folyamatokról Kovács László tájékoztatta lapunkat. Az irodavezető irányítja a társaság részéről az M3-as metró rekonstrukcióját.

 

Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

A metró meghosszabbításának előkészítésén is dolgoztak

Az M3-as metró tervezési munkái három, egymásra épülő lépcsőben valósultak meg.

Elsőként a rekonstrukció előkészítésére vonatkozó tervezési feladatot a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK), mint ajánlatkérő írta ki. A tervezési folyamat keretében

  • döntés előkészítő változatelemzéseket,
  • megvalósíthatósági tanulmányt,
  • koncepció és engedélyezési tervet,
  • valamint ajánlatkérési dokumentációt kellett készíteni a meglévő teljes vonalra.

„Ezenkívül tanulmánytervet és megvalósíthatósági tanulmányokat hoztunk létre az északi, illetve a déli vonal meghosszabbítására.

Ez az időszak 2014. szeptemberétől 2015. október végéig tartott” - idézte fel a mérnök.

 


Így folytatódott a tervezés

A második lépcsőben a kivitelezők közbeszerzési eljárásának kidolgozását a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság (MFPI) vette át. „Az ő megbízásukra kiviteli terveken dolgoztunk szintén a teljes vonalon és valamennyi érintett szakágon. Ekkor pontosították a tender kiírást is” – folytatta a szakember.

„Mivel akkor még nem volt sikeres közbeszerzési eljárás, a kiviteli tervek csak olyan mélységben készülhettek el, amilyen konkrét termékek, gyártmányok pontos megnevezése nélkül lehetséges volt. A tervezés átfutása 2016 májusától az év végéig tartott.”

Az első és második szakaszban a munkát a FŐMTERV és az UVATERV Zrt. konzorciuma végezte el.

 

Új lifteket is terveztek

A tervezés befejező szakasza már az érintett déli metróállomások átépítésének kivitelezője, a STRABAG Építőipari Zrt. megbízásából folytatódott. „Ebben a fázisban már konkrét termékek, gyártmányok és technológiák ismeretében engedélyezési terveket, kiegészítő kiviteli terveket készítettünk. Emellett a tervezői művezetés keretében nyújtottunk segítséget az állomások rekonstrukciójában. Majd a használatba vételt próbaüzemi tervvel és megvalósulási tervek készítésével támogattuk” – fűzte hozzá a FŐMTERV munkatársa.

„Itt jelent meg további feladatként a Pöttyös utca és az Ecseri úti állomás akadálymentesítése. Ennek érdekében mindkét állomáson 2 darab, kétmegállós felvonó tervezését bonyolítottuk le. Így nagy örömmel várjuk azt, hogy a lifteket a közeljövőben átadják”

– számolt be a friss történésekről.

 

„A feladat itt már csak a déli szakaszra és az állomások rekonstrukciójára vonatkozott, 2019. március végétől gyakorlatilag a mostani, 2020. október 22-én tartott átadásig. Az előkészítő munkák már megtörténtek és a felvonók kivitelezése várhatóan novemberben megkezdődik” – összegezte.

Ebben a tervezési szakaszban a kivitelezővel a FŐMTERV már önállóan szerződött, bizonyos részfeladatokra alvállalkozó bevonásával.

 

Folyamatos egyeztetés mellett valósult meg a munka

Kovács László számára a tervezés első fázisa volt a legkedvesebb munkarész: „ekkor több változatot készítettünk és elemeztünk, majd ezek alapján történtek a megalapozó vizsgálatok és döntések, s végül mutattak utat a további tervezés irányába.”

„Ez egy komplex, sok szakágat érintő feladat volt, amely során a műszaki és a gazdasági szempontokat együttesen mérlegelve egy több mint 100 fős csapat munkájának irányítását végeztem.”

 

A legnagyobb kihívást a kivitelezési időszak jentette. „Ekkor a bontási és a feltárási munkák sokszor előre nem látható tapasztalatait is figyelembe kellett venni. Számtalan alkalommal egyeztettünk a társvállalkozókkal, úgy mint:

  • az alagúti, vágányépítési, biztosító berendezési és vasúti távközlést készítő Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel,
  • az EDR országos hálózat bővítését és rádiós lefedettséget tervező és kiépítő Pro-M Zrt.-vel,
  • valamint az AVR felújítását végző céget képviselő BKV Zrt.-vel.

A kooperáció elengedhetetlen részét képezi a tervezői munkának. „Heti rendszereséggel folytak a megbeszélések a beruházó és üzemeltető BKV-val, a mérnök feladatait ellátó Budapest Közút Zrt.-vel, a társvállalkozókkal és nem utolsó sorban a megvalósításban kulcs szerepet jelentő szakkivitelezőkkel. Emellett folyamatosan részt vettünk az állomások helyszíni bejárásán” – ismertette a részleteket a szakember.

 

„A Pöttyös utcai állomás a kedvencem”

Kovács László szívéhez két állomás is közel áll, mégis, ha választania kell, a Pöttyös utca vezet. „A Határ úti nagyobb, összetettebb és több egyedi megoldást igénylő állomás, a kivitelezés során is nagyobb kihívást jelentett. Ezzel szemben a Pöttyös utca egyszerűbb állomás, a felszíni épület megjelenésével egyben különlegesebb is.”

 

„Ez volt a tervezés során a mintaállomás, amely segítségével előrerohanva dolgoztuk ki a mintákat és a tervezési módszereket, és ennek kapcsán vettük fel a kapcsolatot a közreműködő kollegákkal. A tervezési és kivitelezési munkában résztvevőkkel folytatott személyes kapcsolat is egyformán kiváló volt mindkét állomás esetében, ám ha egyet kell választani, összeségében egy hajszállal a Pöttyös utcát emelném ki.”

 

Hozzájárultak az utazók kényelméhez

A rekonstrukciót irányító mérnök büszke az elért eredményekre.

„Fantasztikus érzés a közlekedésben résztvevők utazási komfortjához hozzájárulni, élményt jelenteni a rohanó életükben."

"De legalább ilyen felemelő dolog az üzemeltetést végző kollegák munkájának segítése is, hogy a jövőben hatékonyabban, biztonságosabban, gazdaságosabban tudják a munkájukat végezni.

Ezúton is köszönöm valamennyi érintett fél munkáját a projekt során, a fentiekben említett résztvevőkön túl kollégáim és a munkába bevont partnerek, alvállalkozók konstruktív közreműködését is.”

VasútfejlesztésFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.StrabagUvaterv Zrt.metrófelújításM3-as metróBKVBKKPRO-M Zrt.Swietelsky Vasúttechnika Kft.

Hírlevél

Hirdetés