Szikszón valósul meg a 30 milliárd forint értékű beruházás, mely 320 új munkahelyet teremt a hátrányos helyzetű térségben.
45 ezer négyzetméteres üzemet nyit a Hell Energy Csoport Szikszón – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Az üzem megépülése 30 milliárd forintos beruházás, melyből hétmilliárd forintot a kormány támogatása biztosít.
A 320 új munkahelyet jelentő fejlesztéssel a Hell megnégyszerezi korábbi termelési kapacitását: az új gyárban évente 1,2 milliárd alumíniumdobozt állítanak majd elő.
Mengyi Roland országgyűlési képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy míg 2010-ben Szikszó térségében több mint 20 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ez ma 10 százalék alá szorult vissza.
A Hell Energynek nem ez az első nagybefektetése az ország keleti térségében: 2011-ben szintén Szikszón nyitotta meg energiaital palackozó gyárát, majd később egy logisztikai központot, valamint 2015-ben létrehozták a miskolctapolcai Avalon Park élményközpontot is.
2011 óta 21 milliárd forintot fektetett be Magyarországon a Hell Energy Csoport. Tavaly 70 százalékkal nőtt az árbevétele, idén eddig pedig már 50 százalékkal. A cég három év alatt piacvezető energiaital-gyártó lett hazánkban, ám árbevétele jelentős része exportból származik. A száz százalékban magyar vállalat a negyedik legnagyobb energiaital-márka a világpiacon, és egyes országokban piacvezető.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.