2019.11.15, Péntek
Merkbau - Bokrétavatásra került sor a MAN új oktatási központjánál

Merkbau - Bokrétavatásra került sor a MAN új oktatási központjánál

2015.10.01. 22:31 - Oltyán József

A fővárosból kifelé vezető 51-es út mellett, Dunaharasztiban épül az MAN új központja, amely beruházásnak a MERKBAU csoport a generálkivitelezője. A beruházást a csoport fővárosi főépítés-vezetősége bonyolítja. Október 1-én megépült az beruházás legmagasabb pontja, így építő szokásoknak megfelelően szerény bokrétaavató ünnepségre került sor csütörtökön délután. Kovács Zsoltot a MERKBAU létesítményfelelősét kérdeztük:

Hirdetés

2015. november 20-ig vállalták, hogy hiány- és hibamentesen átadják az épületet, 125 napja kezdték a kivitelezési tervek készítését és a kivitelezést, miként látja tartható ez az elképesztően rövid határidő?

 

A beruházás a tervek szerint halad, a mai állás alapján a szerződés szerinti határidő, tartható.

 

Pár évtizede elképzelhetetlen lett volna egy ekkora beruházást ennyi idő alatt kivitelezni, a MERKBAU csoport hogyan képes erre?

 

Az MAN beruházás kivitelezésében elmondhatom, hogy óriási segítséget jelent a cégcsoportunkban rejlő előnyök kihasználása, hiszen az épület homlokzatán látható nyílászárókat a a MERKBAU csoporthoz tartozó ABEX Kft. nyílászáró üzemében készítették, a gépészeti munkálatokat szintén a cégcsoporthoz tartozó KMB Energy Energetikai és Épületgépészeti Kft munkatársai bonyolítják. Hasonlóan a CSMT Kft-hez, akik a cégcsoport tagjaként a villamossági munkálatokat végzik. Illetve a MERKBAU Csoport szegedi, bajai, és kiskunhalasi építőcenterei mellett a 2015-ben átadott új kecskeméti Építőcenterünk munkatársai is jelentősen segítették az MAN dunaharaszti melletti beruházásának a tervezett módon történő építését.

 

Galéria

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.Mi épül?

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés