1 milliárd forintot fordít új raktárának építésére az Unió Coop Miskolcon. A 2017-ben elkészülő épületet frissáru tárolására használják majd.
Javában zajlik Miskolcon az Unió Coop Zrt. tavaly ősszel bejelentett egymilliárd forintos beruházása, melynek során az áruházlánc új frissáru-logisztikai bázist épít. A bővítés célja a frissáru-ellátás fejlesztése Kelet-Magyarországon. Az Unió Coop jelenleg 73 településen 119 üzletet működtet, és több mint 1500 főt foglalkoztat. A cég gyártja a tradicionális Nógrádi ropogóst, közismert nevén a Nógrádi ropit is.
A hűtött raktárépület kivitelezője a VER-BAU Kft. A tervek szerint 2017-re épül fel az új bázis, és helyet kap benne a tejtermék-, valamint a hús-és hentesáru-logisztikai raktár is.
A kecskeméti VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. generálkivitelezőként különböző magas- és mélyépítési munkákat végez, a nyilvánosan elérhető céginformáció alapján utolsó éves nettó árbevétele meghaladta a 6,7 milliárd forintot, alkalmazottainak száma 84 fő.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.