2024.10.12, Szombat
Munkahelyek százait hozza létre az EPAM bővítése
glassdoor.com

Munkahelyek százait hozza létre az EPAM bővítése

MTI

2016.07.12. 10:12 - Antal Zsófia

Debrecenben és Szegeden bővíti irodakapacitását az EPAM, a 3,6 milliárd forintos beruházás 365 új munkahelyet teremt.

Hirdetés

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az amerikai szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft.-vel. A cég 3,6 milliárd forintos beruházással Debrecenben és Szegeden bővíti a jelenlegi kapacitásait és dolgozóinak létszámát. A kormány 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást biztosít a beruházáshoz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

A megállapodás értelmében Szegeden új irodaházat építenek, Debrecenben pedig a meglévő irodaházat bővítik. Ezáltal 2018 végéig a jelenlegi 1500 dolgozó mellé 365 munkavállalót vesz fel a cég.

Az EPAM Systems vállalatcsoport budapesti irodája egyben európai központ is, innen irányítják a lengyel és a bolgár társaságokat. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon hajtanak végre ilyen mértékű fejlesztést. Még júniusban jelentették be, hogy a Futureal által Szegeden építendő irodaház egyik fő bérlője is az EPAM lesz.

A New York-i tőzsdén jegyzett, amerikai tulajdonú és központú, komplex megoldásokat fejlesztő EPAM világszerte 20 ezer embernek ad munkát. 2016-ban a világ 25 leggyorsabban fejlődő tech cégei között a 8. helyre rangsorolta a Forbes magazin. Az EPAM képzett munkaerőt alkalmaz jó fizetésért, ami a vidéki nagyvárosokban komoly munkahelymegtartó erő. A cégnek több egyetemmel is van stratégiai együttműködése, a duális képzéssel biztosítják a szakemberképzést.

Vinkó Bence, az EPAM Systems Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: tavaly rekordot döntve közel 1 milliárd dollár árbevételt értek el, 25 százalékos növekedéssel. A társaság Magyarországon 15 éve van jelen Budapesten, Debrecenben és Szegeden, létszáma alapján a legnagyobb regionális és magyarországi szoftverfejlesztő cég.

Mi épül?SzegedDebreceniroda

Hírlevél

Hirdetés