A komáromi erődrendszer az osztrák-magyar monarchia legjelentősebb katonai objektuma volt, 200 ezer fős kapacitással, most új élet költözik egyik erődjébe.
A közbeszerzés lezárását követően nyár végén elkezdődik a komáromi erődrendszer részét képező Csillagerőd felújítása. A komaromhirado.hu azt írja, a 6,6 milliárd forintos állami beruházásban megújulnak a falak, eredeti állapotába állítják vissza az ágyúállásokat, egy legénységi és egy altiszti szállást.
Az erőd egykori életét megidéző és múzeumpedagógiai célokat szolgáló terek jönnek létre, emellett kiállító- és konferenciatermek, kávézó és étterem is helyet kap az erődben. A projekt után az erődbe kerülnek azok az ókortól a reneszánszig terjedő időszakot bemutató szobormásolatok, amelyeket most raktárban őriznek a Szépművészeti Múzeumban.
Tavaly a Market kezdte el
A beruházás első lépésében, még idén a födémek hő- és vízszigetelését, valamint a földmunkákat végzik el. A felújítás előkészítését a Közbeszerzési Hivatal értesítője szerint tavaly szeptemberben a Market Zrt. nyerte el. A 148 millió forintos projektben többek közt bontási (falszerkezetek, válaszfalak, nyílások és padlóburkolatok) és terület-előkészítési munkákat kellett a cégnek elvégeznie, emellett veszélyes anyagok bontását, újrahasznosítását és tereprendezést.
Két vár és három erőd egyetlen településen
A történelmi Komáromban már a középkorban több vár jött létre, majd a 19. század második felében a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A komáromi erődrendszer egyrészt a Duna bal partján (jelenleg Révkomárom) épült Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, illetve a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. A másik részét a Duna jobb partján (a mai Komárom területén) a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd képezik, utóbbi Közép-Európa legnagyobb újkori erődje.
A Csillagerődöt 1568-ban kezdték építeni, majd 1850 és 1870 között kőből és téglából újraépítették, 2005 óta látogatható műemlék. Jellegzetes csillag alakját négy, befelé nyitott ütegállás adja, kívülről vizesárok veszi körül, az udvarán nyújtott nyolcszögletű, erődjellegű laktanyaépület látható.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.