Szerdán átadták a budapesti Szépjuhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.
Az út állapota korábban már a közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az önkormányzat által finanszírozott beruházásban az út új burkolatot kapott, felújították a vízelvezető rendszert, kicserélték a szalagkorlátokat. Emellett a biztonságosabb be- és kihajtás miatt kiszélesítették a Budakeszi úti csomópontot is.
Az utat kerékpáros futammal avatták fel: csaknem negyven lokálpatrióta biciklizett végig rajta az átadás előtt.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere szerdán elmondta: célként tűzték ki, hogy az útépítés befejeződjön tanévkezdésre. Az erdőben kanyargó út - amely a Budakeszi utat köti össze a Nagykovácsi úttal - az észak-budai közlekedés fontos szereplője, Láng szerint tulajdonképpen az M0 hiányzó szektorának tekinthető, az agglomerációs települések közötti forgalom helyszíne.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.