2024.04.20, Szombat
30 év után újulhatott meg Eötvös József végső nyugvóhelye
MTI

30 év után újulhatott meg Eötvös József végső nyugvóhelye

MTI, kozbeszerzes.hu

2016.09.06. 14:54 - Antal Zsófia

A Fejér megyei Ercsiben szombaton felavatták az újjáépült Eötvös-kápolnát, Eötvös-obeliszket és a Mária-kegyhelyet.

Hirdetés

A korábban erősen leromlott állapotú műemlék-együttest a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ megbízásából 73,5 millió forintból újította fel a biatorbágyi PBE Építő Kft.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felújított műemlék átadásán elmondta: báró Eötvös József élete és öröksége erkölcsi mérce az utókor számára, nagyságával és tévedéseivel együtt. Eötvös József szakpolitikai tevékenységét méltatva kiemelte, hozzá fűződik Magyarország közoktatási reformja, a népiskolai törvény, Európa egyik legprogresszívabb nemzetiségi törvénye. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a báró születésének 203. évfordulójára méltó módon helyreállított kápolna kegyhely, zarándokhely és találkozási hely lesz a jövőben.

 

Sírbolt a család egykori birtokán

Az Eötvös-kápolna 1828-ban épült, építtetője báró Eötvös Ignác császári és királyi kamarás volt, aki felesége révén lett Ercsin birtokos. A kápolna sírboltjába először báró Lilien Józsefet temették el 1828-ban. Őt követte lánya, Anna (Eötvös József édesanyja) 1858-ban. Ekkorra Ercsi már nem volt az Eötvös-család birtokában, kénytelenek voltak eladni, az Ercsiben töltött boldog időszak azonban mély nyomot hagyott Eötvös Józsefben. Végrendeletében meghagyta: halála után a Duna fölé 40 méterrel magasodó kápolnába temessék, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre.

1879-ben közadakozásból Ybl Miklós tervei alapján kőobeliszk került a kápolna dunai oldalára, kovácsoltvas korláttal. Az obeliszk és a kápolna között kis kertet alakítottak ki, melyben egy kőszarkofág is helyet kapott. Az így teljessé lett családi sírboltba mást már nem temettek, Eötvös József feleségét és gyermekeit máshol helyezték végső nyugalomra. A II. világháború heves harcai után az épület romlásnak indult. A kriptában lévő koporsókat többször kifosztották, a kápolnán utoljára 1986-ban végeztek karbantartási munkálatokat.

műemlékfelújításMi épül?építőipari cégekErcsi

Hírlevél

Hirdetés