2024.10.11, Péntek
Jégpálya épülhet a Déli pályaudvar nem használt területére

Jégpálya épülhet a Déli pályaudvar nem használt területére

mno.hu

2016.09.23. 14:15 - Hegedűs Gergely

Rektora beszámolója szerint jövőre már az új főépületben kezdené a tanévet a Testnevelési Egyetem.

Hirdetés

Lázár János a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a Testnevelési Egyetem megújulása során a Déli pályaudvar nem használt területein épülnek fel sportpályák. Az egyetem rektora, a Magyar Nemzetnek adott interjúban a részletekről is beszámolt.

A korábban a női és a férfi kézilabda-válogatottat is irányító Mocsai Lajos elmondta, az új sporttelep a Mészáros utca–Győző utca által határolt vasúti területen épülne a tervek szerint, és a hallgatók mellett a lakosság is használhatná. A cikkből kiderül, többek közt a gördeszkások és a jeges sportokat űzők számára is építenének pályát a nyitott sportközpontba.

A cikkből az is kiderült, a Déli területén jelenleg használaton kívüli kocsijavító és tervezőintézet van, továbbá szintén használaton kívüli raktárak és mosóvágányok.

 

Csarnok a pályák alatt

A rektor kitért a Csörsz utcai sporttelep átalakítására is. A korábbi beszámolókat megerősítve elmondta, az intézmény tavaly leégett atlétikai csarnoka ide épülne meg. A felújításban áthelyezik, az atlétikai pályával ellátott focipályát, és egy új műfüves pályát is létrehoznak. A Magyar Nemzet Mocsai Lajosra hivatkozva azt írta, az új multifunkciós csarnok a pályák alatt épülne meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, már tavaly decemberben is szó volt arról, hogy a több emeletes csarnok részben a föld alatt épülne meg, ugyanakkor némileg átnyúlna a sporttelep melletti parkba. A lakók tiltakozását figyelembe véve azonban a beruházó idén februárban úgy döntött, hogy a park területét érintetlenül hagyja, az 1500 fős lelátóval tervezett csarnok pedig legfeljebb 18 méterrel emelkedik majd a felszín fölé.

 

A Zöld épület helyett zöld területek és mélygarázsok

Mocsai Lajos az egyetem Alkotás utcai területének sorsáról is beszélt. Ebből kiderült, a félig elkészült, most befejezendő Alkotás utcai fronton található épület lesz az új főépülete a Testnevelési Egyetemnek. 2017 augusztusában a remények szerint már itt kezdődne az új tanév. Ugyanakkor teljes felújításon esnek át a Sportkórház műemlékvédelem alatt álló épületei.

Az már korábban kiderült, hogy az egyetem Alkotás utcai területén lebontják a leromlott állagú úgynevezett „Zöld épületet”. A parkolást döntően mélygarázzsal kívánják megoldani, ehhez hétezer négyzetméternyi parkolóhely épül a föld alatt. A beruházásban a lehető legnagyobb zöldfelületet szeretnék a campus területén kialakítani, ami nappal nyitva lenne bárki előtt.

Mi épül?sportberuházások

Hírlevél

Hirdetés