1,6 kilométer hosszan öt zsilip segítségével megerősítették Devecsernél a Torna-patak gátját, amely most biztos védelmet nyújt a villámárvizek ellen.
Megerősítették és megemelték a Torna-patak gátját, amely a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás során meggyengült - közölte Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken. A vörösiszap-katasztrófa után, 2011-ben elvitték a területről a szennyezett földet, ennek következtében a gát alacsonyabb lett, ezért volt szükség a megerősítésre.
A munkálatok 45 millió forintba kerültek, s a Belügyminisztérium támogatásával, a Dél-Dunántúli Vízépítő Zrt. kivitelezésében valósultak meg.
Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy tavaly májusban és októberben kétszer annyi csapadék hullott, mint amennyi a sokéves átlag, ezt a Torna-patak medre nem volt képes elvezetni. Az elmúlt három hónapban azonban sikerült elvégezni a szükséges munkálatokat, öt zsilipet építettek és megépült egy út is a patak mellett.
A térségben gyakoriak a villámárvizek, amelyek bár gyorsan távoznak, jelentős pusztítást hagynak maguk után. Az 1,6 kilométer hosszan megerősített meder korábban a villámárvizek által leginkább veszélyeztetett szakasz volt.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Az M1-es autópálya bővítése összesen 11 csomópont korszerűsítését foglalja magában. Óbaroknál két új körforgalmat alakítanak ki, az új felüljáró forgalomba helyezését követően pedig elbontják a jelenlegi hidat.