2024.10.13, Vasárnap
Néhány hónapra az átadástól Mosonmagyaróvár sportcsarnoka
e-epites.hu

Néhány hónapra az átadástól Mosonmagyaróvár sportcsarnoka

kisalfold.hu

2016.09.06. 16:08 - Antal Zsófia

A Kossuth Gimnázium sportpályája és tornaterme közti területen épül a város új, több mint 1200 férőhelyes sportcsarnoka. A 2 milliárd forintos létesítmény tulajdonosa az MTE 1904 sportegyesület lesz.

Hirdetés

Az építkezés egy évvel ezelőtt kezdődött, a kivitelezési szerződést a Mosonmagyaróvári Sportcsarnoképítési Konzorciummal kötötték meg, meghívásos pályázat alapján. A konzorciumot két helyi vállalkozás, az Óvár Építő Kft., illetve a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. alkotja.

A sportcsarnok megépítése 2,06 milliárd forintba kerül. Ebből a társasági adó 1,45 milliárd forintot fedez, állami támogatásból pedig 240 millió forintot kaptak. Az önkormányzat további 318 milliót, az MTE 1904 pedig csaknem 50 millió forintot tett hozzá az építkezéshez.

Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke elmondta: a csarnok építése jó ütemben halad. Már kívülről is látható a létesítmény karaktere, jelenleg a belső munkálatok zajlanak. Elkészült a küzdőtér padlófűtésének kiépítése és folyik az aljzatbetonozás. Kívülről a hőszigetelést, majd a színezést végzik a szakemberek. Javában tart a csarnok körüli parkolók kialakítása is, ahol összesen 200 parkolóhelyet létesítenek.

fotó: Kisalföld.hu

 

Februártól mehetnek a röplabda- és kosárlabdameccsek

A szerződés szerint december elejére készül el teljesen a sportcsarnok. Ezt követi a használatbavételi eljárás és a próbaüzem. Zajlik az egyeztetés a csarnok üzemeltetéséről is. A tervek szerint a városlakók jövő év februárjában vehetik birtokba az új létesítményt.

A leendő sportcsarnokban összesen 1213 ülőhely lesz. Ebből az épített lelátókon 968, de igény szerint mobil lelátókkal tovább tudják növelni a férőhelyek számát. A tervezett csarnok a kézilabda, röplabda, kosárlabda, illetve a teremfoci igényeit maradéktalanul kielégíti, a kisebb pályákból (tenisz, asztalitenisz) több is elhelyezhető a teremben.

Mi épül?építőipari cégekTAOsportcsarnokMosonmagyaróvár

Hírlevél

Hirdetés